Programm


Szerdai piknik

Szerdai piknik

Szerdai piknik

(majdnem) minden héten szerdán délután 5 és 7 között

Aktuelle Veranstaltungen





Öt órai tea felnőtteknek, akik számára fárasztó a napi rutin vagy éppen a semmittevés. Akik vágynak hozzájuk hasonló kultúremberek társaságára. Akik szívesen festenek, rajzolnak, miközben zenét vagy ahhoz illeszkedő verset hallgatnak.

A Stúdió K Színházban Németh Ilona közel húsz éve foglalkozik gyerekekkel, akik nagy mesterek vetített képei kapcsán, együttesen fedezik fel a művek érdekességét, majd maguk is létrehoznak bámulatosan eredeti alkotásokat. Azóta ez a generáció felnőtt, az akkori szülők talán nagyszülőkké lettek, de nem akarnak megöregedni, jól éreznék magukat értelmes, alkotó, laza társaságban.

Kreatív időtöltést ajánlunk egy tea mellett (később talán egy-egy résztvevő hazai rágcsálnivalót is hozhat, de ha nem, az se baj). Cseveghetünk arról, hogy festményeket nézegetve milyen versek jutnak eszünkbe, írásokat olvasva milyen képek jelennek meg előttünk, és hogy ezekhez milyen zenék szólaltathatók meg. Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Tóth Árpád és Debussy, Bartók, Vivaldi, Mozart mellett Picasso, Van Dyck, Rouault, Turner, Matisse, Gulácsy Lajos, Sisley, Manet, Matiss Teutsch, Velázquez, Giotto, El Greco, van Eyck, Rembrandt… tovább is van, mondjam még?

Anyagot, animátort, helyet, teát a Stúdió K ad, érdeklődést, hangulatot, alkotókedvet vendégeinktől várunk 800 Ft-ért.

Angebote


A fogantatástól a születésig negyvenkét hét telik el. Ebben az időszakban játszódik darabunk. Hősünk azonban nem egy születendő gyermek vagy…

Daniel Auber FRA DIAVOLO, RABLÓOPERA KÉT RÉSZBEN Opera három felvonásban, két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk…

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!