Richly Zsolt: Háry János (1983) - 110 éves a magyar animáció / MÜPA FILMKLUB
Magyar nyelven, felirat nélkül
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Magyar nyelven, felirat nélkül
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Ha létezik animációs film, amelynek a Müpában bérelt helye van, akkor az a Háry János. Az 1983-ban készült film ugyan a háromórás daljátékot mindössze egy órára rövidíti, ám így is vérbeli összművészeti produkcióként vonult be a történelembe: Kodály zenéjét Ferencsik János vezényli, az alkotás valódi néptáncosok bevonásával készült, kísérletezve közelít a népi kultúrához, és az animációs műfaj legendái állnak mögötte. Sikere csak a János Vitézéhez mérhető, amiben - érdemei mellett - nagy szerepe volt annak is, hogy ez volt az első, kifejezetten televízió számára készült egész estés animáció.
házigazda: Orosz Anna Ida
Rendező: Müpa
Pablo Picasso minden idők egyik legnagyobb művésze. De hogyan lett az? Sokáig figyelmen kívül hagyták a korai évek szerepét sikerében:…
A fesztiválkedvenc „Keskeny út a boldogság felé” című dokumentumfilm vetítése, amely után magyar és angol nyelvű kerekasztal-beszélgetéseken várjuk az aktív…
Boléro francia életrajzi dráma, 120 perc, 2024 magyar nyelven
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.