Teater

1789 Programmer


Bodza és a tenger Køb Billetter
13 Event

Bodza és a tenger

THÁLIA NYÁRIKERT - SALFÖLD

A mai világban egyre több a viselkedészavaros gyerek, ami általában rohanó életvitelünkből, helytelen kommunikációs problémából és egymás iránti figyelem hiányból alakulhat ki. Hősnőnk, Bodza sorra találkozik olyan új, ismeretlen lényekkel, akiktől kezdetben fél, idegenkedik… de megismerésükkel barátságok szövődnek. Érzékenyítő sorozatot tervezünk, és ezekkel a mesékkel a szülőknek is szeretnénk üzenni, legyenek figyelemmel gyerekeikre, próbálják megérteni félelmeiket, motivációikat és segítsék őket a világban való boldogulásban.

Ágyban párban Køb Billetter
13 Event

Ágyban párban

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Az Orfeum Ágyban párban című előadása a nő és a férfi kettősét mutatja be rendhagyó módon, egy ágyban – Arthur Smith: Live Bed Show című műve alapján.

Tombol az erény Køb Billetter
13 Event

Tombol az erény

Móricz Zsigmond Színház

Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés szereposztással a Veres 1 Színházban.
Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!

Kálmán Imre - 120 perc a Föld körül Køb Billetter
13 Event

Kálmán Imre
120 perc alatt a Föld körül
A Monarchia Operett előadása

Variációk egy rablásra Køb Billetter
13 Event

Variációk egy rablásra

THÁLIA NYÁRIKERT - SALFÖLD

Öreglányok Køb Billetter
13 Event

Öreglányok

Tatai Szabadtéri Játékok

ÖREGLÁNYOK
ZENÉS KOMÉDIA - ÖRÖKZÖLD SLÁGEREKKEL
LILIOM PRODUKCIÓ ELŐADÁSA

APOSTOL MUSICAL avagy Nem tudok élni nélküled Køb Billetter
13 Event

Az Apostol együttes legismertebb slágerei csendülnek fel egy ízig-vérig mai musical keretében 2024. július 20-án, a Tokaj Fesztiválkatlan nagyszínpadán.

Csukás - mese (Süsü és barátai) Køb Billetter
13 Event

Csukás - mese (Süsü és barátai)

THÁLIA NYÁRIKERT - SALFÖLD

mesejáték gyerekeknek

Visky András - Kitelepítés Køb Billetter
13 Event

Visky András - Kitelepítés

Zsámbéki Nyári Színház

Visky András többszörösen díjnyertes életregényének zenés, felolvasószínházi változata.

Mézesvölgyi Nyár 2024 - Tombol az erény Køb Billetter
13 Event

Mézesvölgyi Nyár 2024 - Tombol az erény

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Aranyosi Péter és Badár Sándor Køb Billetter
13 Event

Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje

Margaret Atwood: Pénelopeia Køb Billetter
13 Event

Margaret Atwood: Pénelopeia

Gyulai Várszínház

A Maladype Színház magyar-makedón-lengyel koprodukcióban készülő legújabb bemutatója egy olyan változatos színházi műfajokban kiteljesedő összművészeti produkciót ígér, amely a közönség számára a személyes és a közös felismerésekben is átélhető kaleidoszkóp-szerű játékélmény lehetőségét adja.

CSUKÁS ISTVÁN–DARVAS FERENC: ÁGACSKA Køb Billetter
13 Event

CSUKÁS ISTVÁN–DARVAS FERENC: ÁGACSKA

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Interaktív, zenés játék 6-12 éveseknek

Dés László - Geszti Péter - Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk Køb Billetter
13 Event

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk
zenés játék
Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán
Pannon Várszínház

Mindenki megvan? Dr. Angster Mária színházi családállítás estje Køb Billetter
13 Event

Mindenki megvan? Dr. Angster Mária színházi családállítás estje
(km. Perjés János)

Mendelssohn Kamarazenekar Køb Billetter
13 Event

Mendelssohn Kamarazenekar

Tatai Szabadtéri Játékok

MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR
KLASSZIKUSOK AZ ANGOLPARKBAN

Kalamazoo Køb Billetter
13 Event

Kalamazoo

Szentesi Művelődési Központ

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal / előadóest a boldogság kereséséről Køb Billetter
13 Event

Egyedülálló este a két művész életútjáról történetekkel, dalokkal - másképp: előtérben a sors és döntéseink.
Nem koncert: előadóest, emlékekkel, versekkel, tanulságokkal a boldogság kereséséről.

Győrei Zsolt-Schlachtovszky Csaba: Erkel és a felkelés Køb Billetter
13 Event

A népszerű (Gyulán különösen kedvelt: Irodalmi Humorfesztiválok, Hamlear) írópáros csavaros fordulatokban bővelkedő vígjátéka Zakariás Zalán rendezésében elevenedik meg a színpadon, Erkel Ferenc operáinak legismertebb dallamai új köntösben, az alkalomhoz írott elmés szövegekkel, színesítik az előadást.

L'art pour L'art Légitársaság Køb Billetter
13 Event

L'art pour L'art Légitársaság

Városmajori Szabadtéri Színpad

Szeretettel köszönti önöket a L’art pour l’art Légitársaság legelső járatának legénysége! Felemelkedésüket és felhőtlen szárnyalásukat garantálja a már jól bevált személyzet, Dolák-Saly Róbert, Pethő Zsolt és Szászi Móni, valamint a sok más járaton már bizonyított, Jászai Mari díjas stewardess, Stefanovics Angéla!

Hrutka Róbert és Für Anikó - Minden titok Køb Billetter
13 Event

Hrutka Róbert és Für Anikó - Minden titok

Kálmán Imre Művelődési Központ

Garzonpánik Køb Billetter
13 Event

Garzonpánik

Városmajori Szabadtéri Színpad

Nóra és Alvin fordított Ádám-Éva történetet él át. Az ő sorsuk az, hogy a kihalt emberiség utolsó párjaként "újra elhinthetik az emberi faj magvát az univerzumban". Mindezt úgy, hogy abszurd módon össze vannak zárva egy lakásban, ahonnan nem tehetik ki a lábukat.

A mosoly országa Køb Billetter
13 Event

A mosoly országa

Szarvasi Vízi Színház

Híressé vált, slágerekkel teli operettje, A mosoly országa Lehár Ferenc életművének összefoglaló darabja. Lehár titkon Puccinit tekintette a mesterének, s e művet feltehetően a Pillangókisasszony férfiváltozataként, azaz "Pillangó úr"-ként álmodta meg.

Dante: Purgatórium - Paradicsom Køb Billetter
13 Event

Dante: Purgatórium - Paradicsom

KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár

Az Orlai Produkció, a Katona József Színház és a Dante Hajnalban Projekt közös előadása.

Székely stand up Køb Billetter
13 Event

Székely stand up

THÁLIA NYÁRIKERT - SALFÖLD

Babszem Jankó Køb Billetter
13 Event

Babszem Jankó

THÁLIA NYÁRIKERT - SALFÖLD

Hősünk, kicsi létére, nagy segítsége szeretne lenni édesapjának, akinek folyton arra kell ügyelnie, hogy megóvja aprócska gyermekét attól, hogy bajba ne keveredjen a nagy segítés közepette. A féltés, óvás ellenére a baj elkerülhetetlen, és- mint azt tudjuk- nem jár egyedül. Viszontagságos útja során rengeteg akadályt kell leküzdenie, mire elérkezik az őt megillető helyre.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.