
színházterem
ajánlott korosztály: 18+
Az előadás teljes ideje alatt meztelenség látható!
Rolly és Stevie, apa és fia, mintegy családi vállalkozásként dolgoznak a nagymenő, férfiakat könnyedén maga mögé utasító, egyedi stílusú Shirley keze alá. Egy éppen aktuális, nagyszabású, három (plusz egy) részből álló tervük megvalósítása közben ismerik meg az elragadó Phillie-t, a munkáját és a szabályokat komolyan tisztelő recepcióst, akivel valamennyien nagyon gyorsan megtalálják a közös hangot. Ebbe a már-már összeszokott társaságba csöppen az előkelő nevelést kapott fiatal, ambiciózus Amanda, édesapja szeme fénye, egy mindent elsöprő tervvel, mely több lehetséges módon is végződhet, attól függően, ki mennyit vállal a kínálkozó lehetőségek közül.
Sokszor az élet elénk tárja a megoldást, ott van, csak nyúlnunk kell érte. De tekintetünk mást, másokat keres, elmegyünk, elcsábulunk, és hiába minden, mire felébredünk a rohanásból, már késő, a lehetőség elillan.
Elhunyt cégtársa egyetlen örökösét, Billyt keresi az idős, dúsgazdag Jonathan Hardcastle. Tízezer font a tét: ekkora összeget szándékozik Billynek ajándékozni azzal a feltétellel, hogy a fiún kívül ne jelentkezzen más örökös. Billy és ügyvédje egy születésnapi összejövetel kellős közepén jelennek meg a családi kastélyban.
Dumaszínház est
A műsor a boldog szerelmet és az egymásra találást hivatott bemutatni, az ifjú pár végül összeköti életét, és boldogan élnek míg meg nem halnak, ahogy a népmesék is végződnek.
Sherlock Holmes megint szemben találja magát az ördögi Moriarty professzorral. Bohémia királyát egy nemzetközi kémkalandban valakik megzsarolják. Sherlock Holmesnak ezügyben válogatott bűneseteket kell megoldania, tét a világbéke – és közben még egy amerikai színésznő, Irene személyében a szerelem is ráköszön…
Ifjú Szivek Táncszínház
PUPEK - Minden Kelet és Nyugat között
A filmtörténet kultikus darabja a világon először a Játékszínben kerül színpadra.
Marc Camoletti
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
avagy hatan pizsamában
a Pesti Művész Színház vígjátéka 2 részben
6 éven felülieknek ajánljuk
Az előadás a 19. Nemzetközi Bábfesztivál keretében látható.
La Baldufa (Spanyolország)
A színpadi művet, Presser Gábor " Presser könyve" című könyve egyes részleteinek felhasználásával írta Vajda Katalin.
Mi a szerelem? Vágy? Ábránd? Őrület? Shakespeare a szerelem természetrajzát kutatja a Vízkeresztben, ahogy mi is évezredek – születésünk óta.
Klasszikus Opera
Az előadás hossza 3 óra két szünettel
Olasz nyelven; magyar, angol és olasz nyelvű felirattal.
A KoméDiák Színpad születésnapi gálaműsora
Vagyis: Kelet-Európa vs. Nyugat-Európa, egy multikulti családba préselve, akik a szeretet ünnepén épp a szeretetért harcolnak, ami váratlan helyekről, ne adj’ Isten migránsokon keresztül is megérkezhet…
az Orlai Produkció vendégjátéka
esőnap: július 20. (vasárnap)
A Szedjetek szét című előadás Domonkos István életművén alapszik. A költő még a hetvenes években hagyta el szülőföldjét, a Vajdaságot, ám önkéntes emigrációjában született szövegei arról tanúskodnak, hogy soha nem volt képes teljesen elszakadni tőle. Talán legismertebb műve, a Kormányeltörésben című poéma a mindenkori emigránsok, gastarbeiterek balladája. Máig sem veszített aktualitásából, sőt talán időszerűbb, mint valaha.
Hol kezdődik a te és hol az én? Egyek vagyunk vagy teljesen mások? Van olyan trauma, ami feldolgozhatatlan? A szerelem összeköt vagy eltaszít?
A musical a boldogságát harcosan és szabad-szájúan kereső fiatal lányról, Charity-ről szól, aki minden férfiban az igazit véli megtalálni, de a klasszikus bohóctréfák szabályi szerint oly vehemensen szeret, hogy természetesen mindig csalódnia kell.
Intenzív színházi élményt és garantált szórakozást ígér Pindroch Csaba „Segítség, megnősültem!” című egyszemélyes vígjátéka, amely eleddig több mint 300-szor (!!!) került a nagyérdemű elé és aratott zajos sikert szerte a Kárpát-medencében!
A barátságról szól ez a történet.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.
Sebastian szigete keresésből, tárgyakból, egy írógépből, gondolatokból és Scarlat Frodából áll. Színészekből és színésznőkből. Szerelmekből és Zoe Ricciből. Mozartból és Marietta Sadovából. Pletykából és filozófiából. Leni Caler és Camil Petrescuból. Legionáriusokból és kommunistákból. George Varcaból, háborúból és színházból. Épül. Ez a sziget maga Mihail Sebastian / Iosif Hechter.
A sok erős és hős férfiról szóló történet mellett mindig izgalmas kérdéseket vet fel egy olyan mű, ahol az igazi erőt és megoldást egy nő képviseli – még ha a cél érdekében férfinak is álcázza magát.
“Király vagy, fogoly vagy!” Hat színész harminc szerepben, ötven év száz percben. Egy rendhagyó történelemóra Könyves Kálmán trónra lépésétől Második Géza megkoronázásáig. Árpádháziak a Kosztolányiból!
Marc Camoletti
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
avagy hatan pizsamában
a Pesti Művész Színház vígjátéka 2 részben
Izgalmas családregény, történelmi hangulatban megfestve.
Ez az est, a két művész közös színházi élményeiről szól, ahol egymásra licitálva mondanak el jobbnál jobb storykat! Az egyes történetek végen „Az semmi! Hallgasd meg ezt!” -felkiáltással veszik át a szót egymástól. Nem lehetetlen, hogy az előadásukban rögtönzésekre is sor kerül, ilyenkor a közönség örömére egymást is ugratják.
A Csárdáskirálynő világa a századelő miliője, amely a budapesti mulatók népszerűségének csúcsideje volt, ugyanakkor a váradi magyar színházi és kulturális élet és az itteni szecessziós építészet virágkora is ezekre az évekre tehető