Régi Zeneakadémia

Régi Zeneakadémia

A Régi Zeneakadémia épülete 1986 óta áll nyitva a komolyzenét szerető közönség előtt. A 2002 óta a Világörökség részeként számon tartott Andrássy út és a Vörösmarty utca sarkán álló épületet ekkor bocsátották a Zeneakadémia növendékei és tanárai rendelkezésére, azóta folyik oktatás a harmadik emeleti termekben. Itt folyik az egyházzenei képzés, a kamarazene és vonós hangszeres órák egy része, itt található a nyelvi lektorátus, a földszinti Bach-terem pedig az orgonaoktatásnak ad otthont. A földszinten a Liszt Ferenc Kutatóközpont és Zenetörténeti Kutatókönyvtár biztosít lehetőséget az életmű tanulmányozására kutatók és muzsikusok számára. Az első emeleten, Liszt utolsó budapesti lakásának helyén A Liszt Ferenc Emlékmúzeum várja a látogatókat, amely az eredeti állapothoz hűen őrzi a művész egykori otthonát. A szintén az első emeleten található hangversenyterem elsősorban kamarakoncertek rendezésére alkalmas, az egyetem végzős hallgatóinak számos diplomakoncertjét hallgathatják meg a látogatók. A múzeum szervezi a szombat délelőttönként tartott hangversenyeket, amelyeken az itt dolgozó kutatók szerkesztésében rövid ismertető is elhangzik az előadandó művekről. Az épületben működik a Liszt Ferenc hangtár, a Liszt Ferenc Társaság, a Magyar Kodály Társaság, illetve a Zeneakadémia Baráti Köre.
Tovább 1064 Budapest, Vörösmarty utca 35.

0 esemény


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!