Ritkán hallható szvit, klasszikus versenymű, Bach előtti tisztelgés és egy szimfonikus életmű záróköve. Ezt kínálja az északi levegőt árasztó, helyenként mégis tüzes hangverseny, amelyet a BFZ rendszeres vendégkarmestere, a Deutsches Symphonie-Orchester Berlin és a Glyndebourne Festival Opera zeneigazgatója, Robin Ticciati vezényel. több
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: december 10. kedd, 19:45
Műsor:
Jean Sibelius: II. Keresztély király – szvit, Op. 27
Ludwig van Beethoven: 4. (G-dúr) zongoraverseny, Op. 58
Magnus Lindberg: Korál
Jean Sibelius: 7. (C-dúr) szimfónia, Op. 105
Francesco Piemontesi (zongora)
vezényel: Robin Ticciati
A műsor keretét Sibelius két műve adja: a szerző első színházi kísérőzenéje már megvillant valamit a leendő 1. szimfónia világából, a 7. szimfónia pedig az életmű csúcspontja. A kettő között a kortárs finn szerző, Magnus Lindberg korálparódiája, valamint Beethoven utolsó olyan zongoraversenye szólal meg, amelyet magának komponált. Utóbbi szólistája a „lenyűgöző technikát szellemi tartalommal ötvöző” svájci zongoraművész, Francesco Piemontesi.
Sibelius számos színházi kísérőzenéje közül a II. Keresztély király szerelmi történetét bemutató történelmi darabhoz írt tételek az elsők. A dán, norvég és svéd uralkodó sosem bízott igazán az arisztokratákban, ágyasa is közrendű polgár volt: a holland Dyveke Sigbritsdatter. Az 1520-as stockholmi vérfürdővel záruló cselekményhez Sibelius hét tételt írt, amelyből 1898-ban öttételes szvitet csinált. A csörgődobbal fűszerezett noktürn szerelmi jelenetet idéz, majd vonósokon megszólaló elégiát és Dyveke táncát halljuk, végül az elsöprő báli szerenád után viharos ballada zárja a művet.
Utolsó előtti zongoraversenye fontos mérföldkő Beethoven életében: nem sokkal a darab megírása és bemutatása után vesztette el hallását. A versenymű felrúgja kora szabályait, hiszen – a zenetörténetben először – a szokásos zenekari bevezető helyett azonnal a szólózongora belépésével kezdődik. A második tételben két világ szenvedélyes és feszült párbeszédét halljuk; Liszt szerint az Orfeusz-történet megzenésítése ez. A finálé aztán vidám rondóval oldja fel a gyakran befelé forduló zenét.
„Élő bizonyítéka annak, hogy a zenekar nem halt meg” – írta Simon Rattle a zenekari művek kortárs specialistájáról, Magnus Lindbergről. Esa-Pekka Salonen ugyancsak nagyra becsüli honfitársa munkásságát, ezért a londoni Philharmonia Orchestrával 2001-ben projektet indított, amelyben Lindberg műveit a szerzőt inspiráló zenék mellé helyezte. Így szólalhatott meg 2002-ben Berg hegedűversenye előtt Lindberg Korálja, amely ugyanazt a dallamot dolgozza fel, mint Berg fináléja. Az Es ist genug kezdetű Bach-korál itt sajátos harmóniákkal, egyre gazdagodó zenekari színekkel, kompakt variációként jelenik meg.
Háromtételesnek készült, egytételes mű lett belőle. Fantasia sinfonica címen mutatták be, később szimfóniaként került a műjegyzékbe. 1915-ben dallamfoszlányok, 1917-ben az ötlet született meg, de a mű csak 1924-ben készült el. A 7. szimfóniája esetében Sibelius hagyta, hogy zenei témái irányítsák a forma alakulását. A darab zsenialitása abban rejlik, hogy a sötéten induló, de lassan épülő és fényesedő nyitószakasz, a játékosság és feszültség határán táncoló scherzók és a győzedelmeskedő finálé között szinte észrevehetetlen átmeneteket komponált a szerző.
Az ezeregy éjszaka az egyik legismertebb és legcsodálatosabb mese az egész világirodalomban. Páratlanul gazdag és színes történet szerelemről, hűségről, örök emberi értékekről, de ravaszságról, cselvetésekről és gyarlóságról is.
12 feledhetetlen este két nyáron át, 48 ezer önfeledten kacagó néző – és még koránt sincs vége! Minden idők egyik…
magyar romantikus vígjáték , 105 perc, 2024 (12)
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
