program


JAZZ+AZ koncert

JAZZ+AZ koncert

Geszti Péter, Kozma Orsi, Váczi Eszter, Behumi Dóri, Dés László és az eredeti zenekar!

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Fredag, 13. August 2021 20:30

JAZZ+AZ koncert

Annak idején Geszti és Dés akkor találták ki, hogy együttest alapítanak, amikor A miniszter félreléphez írtak dalokat, és elhatározták, hogy csinálnak egy zenés filmet, amelynek része lesz az új zenekar is. A Dés-Geszti szerzőpáros már a Jazz+Az előtt is olyan sikereket tudhatott magáénak, mint A Dzsungel könyve musical a Pesti Színházban, sőt a köztük lévő együttműködés azóta is töretlen, gondoljunk csak A Pál utcai fiúk zajos ünneplésére a közelmúltból!

Geszti már akkor is tisztában volt vele, hogy „egy nő több mint három”, de azzal is, hogy ez a bölcsesség az együttesre nem érvényes. Így három fiatal és tehetséges énekesnő csatlakozásával jött létre a Jazz+Az produkció, hogy rövid de intenzív pályafutása alatt sikert sikerre halmozzon. Albumaik platinalemezt értek, a közönség hamar szívébe, illetve fülébe zárta a különleges zenei világú, slágeres, de az átlagosnál jóval igényesebb hangszerelésű dalokat.

2021 nyarán a rajongók újra találkozhatnak az együttessel Tokajban, ahol újra felcsendülnek a nagy slágerek, és kinyílik a Geszti szövegláda. A nagyszabású koncerten lehet, hogy végre arra a kínzó kérdésre is választ kapunk: vajon „mit tehet a sejt, aki mit se sejt?”


A 2020. július 18-i és 2021. július 17-i előadásra vásárolt jegyek érvényesek az új időpontra!

 

Az előadás az időpontjában hatályban lévő kormányrendeletek, járványügyi szabályok betartásával látogatható.

 

*Az időpont változtatás jogát fenntartjuk!

Aktuelt


Boléro francia életrajzi dráma, 120 perc, 2024 francia nyelven, magyar felirattal

„Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk. Aki mindent mer, annak lesz igaza! Aki felrúgja a szabályokat, az hozza majd a törvényeket, és aki a legtöbbet meri, annak az igaza lesz a legerősebb. És ráébredtem, hogy a hatalom mindig annak a kezébe kerül, aki hajlandó megragadni. Hogy csak merni kell. Ennyi az egész. És akkor elhatároztam, hogy én merni fogok.”

Fadinard esküvőre készül, de a lova megeszi egy katona szeretőjének szalmakalapját. Hogy a tomboló katona ne verje szét a lakását és a lagziját, Fadinard kénytelen beszerezni egy ugyanolyan kalapot, miközben menyasszonyt, apóst, násznépet kell percenként leszerelnie. Kortalan francia csúcsbohózat.

PÅ PLAKATEN


Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a…

A Puskás musical a leghíresebb magyar ember és az Aranycsapat történetét dolgozza fel, és állít méltó emléket neki. A darab…

Több, mint 2 évtized – több, mint 600 előadás – 12 Jászai-díj jelölés – 43 orvosi beavatkozás (1 sikeres) –…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.