Program


Bardo - Közép-Európa Táncszínház
2

Bardo - Közép-Európa Táncszínház

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2020. november 20. péntek, 19:00

A bardo a tibeti buddhizmusban a köztes lét elnevezése, ezen felül az élőlény létezési szintjének átmeneti állapotait is ezzel a névvel illetik. A buddhizmus szerint ezek az átmeneti időszakok a legalkalmasabbak a mögöttes, tiszta tudat felismeréséhez. Így például számon tartanak olyan bardokat, amelyek az élet során is megtapasztalhatók: az emberi lét, az álom, valamint a meditáció bardoja.

 

Tiszavirágcímű munkájában Cserepes Gyula koreográfus a mulandóságra fókuszált. Ezt a gondolatmenet folytatva, mintegy belenagyítva az efemeritás fogalmába, a születés, valamint a halál pillanata kezdte el foglalkoztatni. Vas János (Gyula egykori néprajztanára) segítségével a magyar nyelvterületen fellehető, az emberi élet kezdetét és végét kijelölő két pillérhez kötődő hagyományokat, szokásokat, hiedelmeket vizsgálva jutott odáig, hogy a köztes lét állapotára összpontosítson új előadásának létrehozása során. A majdani előadás egyrészt a már említett néprajzi források felhasználásával alkotott színpadi képek és jelenetek áramlata. Másrészt a Tibeti Halottaskönyv (BardoTödol) által inspirált színpadi rituálé, amely kísérletet tesz arra, hogy az illékonyt megragadja, a láthatatlant megmutassa, az elmúlást – egy pillanatra – kimerevítse.

 

Alkotó: Cserepes Gyula

Előadók: Barna Krisztián, Bozsányi Liliána, Dabóczi Dávid, Gyevnár Réka, Horváth Adrienn, Joó Renáta, Ungi Krisztián

Fény: Dézsi Kata

Zene: Mádi László

Stylist: Farkasdy Szilvia

 

Cserepes Gyula Jugoszláviában született, magyar anyanyelvű családban nőtt fel, táncolni nyolc évesen kezdett. Néptáncot a Fóti Népművészeti Szakközép- és Szakiskolában, kortárstáncot a Budapest Kortárstánc Főiskolán tanult. Először a budapesti Közép-Európa Táncszínház, majd a ljubljanai En-Knap Group tagja volt. 2012 óta szabadúszó alkotó és előadóművész. Az elmúlt években a svájci Cie József Trefeli és Cie Philippe Saire előadásaival Brazíliától Iránig, Ausztráliától Dél-Koreáig, Mozambiktól Mexikóig a világ számos országában fellépett.

Önálló előadásai a helyspecifikustól az interaktív táncelőadásig ívelő skálán mozognak. Munkájának kiindulópontja a ritmus, mint univerzális nyelv, így ötvözve saját nép- és kortárstáncos hátterét, hogy ezeken az alapokon elindulva olyan innovatív előadásokat hozzon létre, melyek a táncnak az esszenciáját, az ember életében betöltött alapvető szerepét kutatják.

2019-ben aKözép-Európa Táncszínház Ifjú Koreográfusok Fóruma programjának nyertes pályázójaként készített Tiszavirág című demonstrációja a mostani új bemutató egyfajta kiindulópontjának tekinthető.

 

Az előadás hossza 60 perc.

 

Közép-Európa Táncszínház

Progresszív. Stílusos. Kortárs. A KET Magyarország egyik leginnovatívabb tánctársulata. Egyedülálló repertoárjának darabjai aktualitásra és reflektivitásra törekszenek. A mindennapokban felmerülő problémák felvetéséhez és az arra adott válaszok megfogalmazásához a kortárs tánc változatos nyelvét választották. A KET, ahogy ezt nevében is hirdeti, vállalja egy adott földrajzi régióhoz való kötődést, a Kárpát-medence és régiója nemcsak a működésének fő területét, hanem az egyedi mozgásvilágot, témaválasztást is meghatározza.

Ajánlatunk


Egy francia kisvárostól pár kilométerre, egy magányosan álló hegyvidéki házban játszódik a történet. A család a külföldön tanuló Susanne, a legidősebb lány hazatérését várja. A békés idillt hatalmas sikoly töri meg. Marcelt, a ház urát holtan találják szobájában, késsel a hátában...

Richardnak valami hiányzik a munkahelyére való mindennapi ingázáson és a családi életen túl. Mígnem egy szép napon, hazafelé tartva a vonatablakból észrevesz egy titokzatosan vonzó, fiatal nőt...

zenés party két részben

Ajánló


Evita egy fogalom. Evita a nő - kultikus imádat és totális elutasítás között. Evita a megértett és eltaszított. Evita az…

Van a Bajza utca sarkán egy kis palota. A józsefvárosi Nagytemplom utcai bérházban pedig izgatott a készülődés. Pünkösdi Kató színinövendék…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!