Tytuł


22/23 Kvantumtorna

22/23 Kvantumtorna

Az 1998-ban alakult Baltazár Színház az egyetlen olyan színtársulat Magyarországon, amelynek tagjai hivatásos értelmi sérült színészek. A Baltazár egyszerre lát el művészi és társadalmi feladatot, hiszen lehetőséget teremt sérült emberek számára, hogy tehetségüket megmutassák, a nézők számára pedig, hogy szembesüljenek e tehetséggel.  więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: niedziela, 16 Października 2022 18:00

A Baltazár Színház a Kvantumtorna c. előadásával folytatja az évek óta megkezdett alkotói koncepciót, amely szerint magyar szerzők műveit állítja színpadra. A darab megírására a József Attila-díjas, Füst Milán-díjas, Déry-díjas írót és költőt, Vörös Istvánt kértük fel, aki nyolc előadásunknak is szerzője. A darab kiindulóhelyzete: egy, a fővárostól távoli településen szegénységben élő fiatalokból a tornatanár egy focicsapatot verbuvál nem kisebb céllal, mint a megyei kupadöntő megnyerésének szándékával. Hogy biztos legyen a győzelem, a formálódó csapatba külsősöket is hív: értelmi sérült, sikeres színészeket, akik ugyan nem a fociban jeleskednek, de tudják, hogyan kell győzni. Az önlegyőzés mesterei. A tornatanár remek pedagógiai érzékkel azt gondolja, hogy ha az egyik hátrányos helyzet elé egy másik, de sikereset állít tükörként, akkor az húzóerőként fog működni. A kezdeti – mindkét fél részéről kimutatott – idegenkedés a darab folyamán igazi együttműködéssé válik, amely a résztvevők életében sorsdöntő lesz. 

Rendező: Elek Dóra, aki a színház alapítója, 1998 óta 17 előadást rendezett a Baltazár színészeivel és a Világlátó Baltazár című fesztiválnyertes dokumentumfilmet, valamint A világot tartó oszlopok c. kisfilmet.

Koreográfusok: Farkas Dorka, aki Pitypang, Por és A világot tartó oszlopok c. előadások rendezője és koreográfusa, valamint egy szenegáli táncművész, Abdoul Camara.

Látványtervező: a másik Kiss Gabriella, aki szintén számos előadásunk tervezője (Picasso: A világ teremtése, Kőválasz, Boldog Óra, Pitypang, Por, A világot tartó oszlopok).

Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus (Arany Lépés, A világot tartó oszlopok c. előadásaink zeneszerzője)

Fénytervező: Dézsi Kata, akivel már a Pitypang és a Por c. darabokban együtt dolgoztunk.

A filmes jelenetek rendezője Elek Dóra, operatőre Gózon Francisco.

A filmes részek szereplői: Básti Andrea, Pelsőczy Réka, Varga Klári, Rafael Erzsébet, Keresztes Sándor, Formán Bálint.

A Kvantumtorna c. előadásban négy szerepet Nógrád megyéből érkező, nehéz körülmények között élő fiatalok játsszák. Ők azok, akikről szól a darab. Azok a fiatalok, akik a fővárostól távol élnek, és akiket nemcsak a földrajzi helyzetük, hanem anyagi lehetőségük, családi környezetük is elszigetel minden kulturális lehetőségtől.

A Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége Kisterenyén, Mátraverebélyben, Lucfalván egy Tanodahálózatot működtet. A Tanodahálózattal együttműködve a szereplőket egy több lépcsős előválogatás keretében válogattuk. A kiválasztott gyerekek és fiatalok Lucfalváról, Kisterenyéről, valamint Mátranovákról érkeztek.

Nasza oferta


Kukorica Jancsi és Iluska megindító szerelmi története, a csodás, magyar népmesei motívumokban bővelkedő daljáték, mely híven követi az eredeti művet - és amely több mint száz éve visszatérő sikerdarabja a hazai és határon túli színpadoknak -, negyven év után ismét látható lesz a Budapesti Operettszínházban.

Do Piero Barone, Ignazio Boschetto i Gianluca Ginoble stworzyli światowej sławy włoskie trio popowo-operowe, IL VOLO, przybywa do Budapesztu z niezapomnianym koncertem na scenie MVM DOME, aby 10 października 2024 roku oczarować węgierską publiczność.

Proponujemy również


A zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabja tér vissza a budapesti közönség elé.

Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.