22/23 Kaméleonidász (Felolvasószínház)
Felolvasószínházi előadás a Zenthe Ferenc Színház kamaratermében.
Felolvasószínházi előadás a Zenthe Ferenc Színház kamaratermében.
Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Az oldalon elérhető utolsó előadás dátuma: 2023. április 20. csütörtök, 17:00
Színházunk – ill. közvetlen jogelődje a Vertich Színpadstúdió – már több darabját bemutatta Marschalkó Zsoltnak (1962 – 2008), a salgótarjáni születésű tehetséges írónak.
Elsőként a Zsarnokölők című kétfelvonásos komédiáját állítottuk színpadra, majd ezt követték: a Gyóntatás, A tálentum, A maklári nők című komédiák, valamint a Homokvihar c. kétfelvonásos dráma, ez utóbbiak felolvasószínházi formában.
Kaméleonidász című kétfelvonásos vígjátékát az Újpesti Színház nagy sikerrel mutatta be 1994-ben.
Felolvasószínházi sorozatunkba nem csupán azért került be, mert szerettünk volna méltóképpen megemlékezni halála tizenötödik évfordulójáról, hanem elsősorban azért, mert felvállalt célkitűzésünk drámaírói munkássága szélesebb körű megismertetése.
Mint oly sok művében, úgy ebben is hőseit meglehetősen frivolan mozgatja a történelmi helyzetekben. Nem idegen tőle a Mikszáthi irónia, a szereplők szellemesen beszélgetnek, s a drámai helyzetek is elementárisan humorosak.
Bár a darab ie. 480 körül, a Földközi-tenger egyik szigetén játszódik - tehát hősei ez esetben is, mint oly sok más színházi művében, a történelemben mozognak – fontos üzeneteket tartalmaz mai életünk, mai világunk számára.
Rendező és dramaturg: Sándor Zoltán
„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”
Dés László és Geszti Péter jubileumi koncertje a legendás szerzőpáros barátságának és közös alkotói munkájának 30 éves ünnepe, melyet egy nagykoncert keretében, 2025. december 29-én az MVM Dome-ban a közönséggel együtt ünnepelnek meg.
Kontinenseken átívelő műsorral érkezik a 20–21. századi zene Grammy-díjas nagykövete. David Robertson nemcsak híresen jó hangulatot teremt maga és a vele dolgozó zenekarok között, nem csupán magas fokú muzikalitásával és letisztult mozdulataival varázsolja el közönségét, de mindig ötletes, kalandos, izgalmas programokat állít össze.
A Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-ban hőstettekkel, lehengerlő látvánnyal, páratlan muzsikával várja nézőit. A Hősök hajnala történelmi táncmű, A 3 testőr…
"Új köntösbe bújtatjuk Gogol Revizorját, hogy ezzel a képzavarral éljünk. Igaz, csak a helyszínt és a körülményeket hozzuk közelebb napjainkhoz,…
A vakáció nem indul mindenki számára felhőtlenül: Péterke, a Vadliba őrs egyetlen lány tagja betegágyba kényszerül. Barátai azonban nem hagyják,…
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.