művész


Szatory  Dávid
2

Szatory Dávid

Született: 1987. június 21.

1987. június 21-én születtem Budapesten.

Tanulmányaimat drámatagozatos középiskolában végeztem, majd az érettségi megszerzése után felvételt nyertem a Színház és Filmművészeti Egyetemre.

Gálffi László osztályában végeztem 2010-ben.

2010 szeptemberétől a Nemzeti Színház társulatának vagyok tagja.

Gyerekkorom óta érdekel a színház, és a…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

1987. június 21-én születtem Budapesten.

Tanulmányaimat drámatagozatos középiskolában végeztem, majd az érettségi megszerzése után felvételt nyertem a Színház és Filmművészeti Egyetemre.

Gálffi László osztályában végeztem 2010-ben.

2010 szeptemberétől a Nemzeti Színház társulatának vagyok tagja.

Gyerekkorom óta érdekel a színház, és a színészettel való foglalkozás. Még középiskolás koromban volt szerencsém a Bárka Színház falain belül először belekóstolni, milyen érzés is színházban létezni, színpadon játszani, és nem csak osztálytársak, hanem közönség előtt is. Akkor szilárdult meg bennem véglegesen annak a gondolata, hogy szeretném erre feltenni az életem. Most a Nemzeti Színház falain belül ismerkedem tovább, az azóta már “szakmává” vált szenvedéllyel.

Jelenlegi szerepei a Nemzeti Színház repertoárján:

Vesztegzár a Grand Hotelben - Bármixer
Bánk bán - junior - - Mikhál
Berzsián és Dideki - Aggszakáll
Úri muri - Fancsali
Lear király
Három nővér - Fedotyik, Alekszej Petrovics, hadnagy
Magyar ünnep - Weiner Ottó, segédlelkész, Janka öccse
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe
Szentivánéji álom - Mendelssohn és Shakespeare együtt

Korábbi szerepei a Nemzeti Színház repertoárján:
A gyújtogatók - FIÚ, Ferike

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!