művész


Kovács Tamás
2

Kovács Tamás

Született: 1994. november 15. (Zenta)

Színész.

Középfokú tanulmányait a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban végezte, ahonnan maturálását követően 2013-ban felvételt nyert a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakára. Hallgatóként a Katona József Színház gyakornoka, színházi szerepei mellett országosan ismertté az Aranyélet 2. évadában a fiatal Hollós Endre alakjának megformálásával, valamint a…

 Tovább

Színész.

Középfokú tanulmányait a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban végezte, ahonnan maturálását követően 2013-ban felvételt nyert a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakára. Hallgatóként a Katona József Színház gyakornoka, színházi szerepei mellett országosan ismertté az Aranyélet 2. évadában a fiatal Hollós Endre alakjának megformálásával, valamint a 2017 decemberében induló Korhatáros szerelem című sorozattal vált. Mindezek mellett a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is játszott, majd 2018-tól a Vörösmarty Színház társulatának tagja.

Színházi munkáiból:
2020 Trianon (Bemutató 2020. március 7.)
2020 Az ember tragédiája 2.0 (Bemutató 2020. október 31.)
2020 Az a szép, fényes nap (Bemutató 2020. január 25.)
2020 Az aranyműves boltja (Bemutató 2020. december 5.)
2019 Romeo és Júlia (Bemutató 2019. november 23.)
2019 80 nap alatt a föld körül (Bemutató 2019. február 23.)
2019 Vízkereszt, de amúgy mindegy (Bemutató 2019. július 19.)
2019 Mercedes Benz (Bemutató 2019. április 13.)
2018 Woyzeck (Bemutató 2018. április 11.)
2018 Az ember tragédiája 1. (Bemutató 2018. december 1.)
2017 A komédia művészete (Bemutató 2017. január 6.)
2017 Borisz Godunov (Bemutató 2017. május 27.)
2017 Halál Thébában (Bemutató 2017. december 15.)
2017 Kócosak (Bemutató 2017. május 30.)
2017 III. Richárd (Bemutató 2017. január 10.)
2017 Hóhérok (Bemutató 2017. március 18.)
2017 Kalucsni (Bemutató 2017. február 25.)
2016 Minden jó, ha vége jó (Bemutató 2016. június 4.)
2016 Hangulatkocsma (Bemutató 2016. március 4.)
2016 A velencei kalmár (Bemutató 2016. március 9.)
2016 Fondor és szerelem (Bemutató 2016. november 7.)
2016 Roberto Zucco (Bemutató 2016. szeptember 15.)
2016 III. Richárd (Bemutató 2016. július 13.)
2016 Übü király (Bemutató 2016. április 12.)
2015 Sárga vonal (Bemutató 2015. november 21.)
2014 Lumpáciusz Vagabundusz (Bemutató 2014. március 22.)
2013 Szétültetlek! - adventi randalírozás - alkotó
2013 Ördögárok
2010 Nem esik messze az alma a fájától - alkotó
2009 Mesemesemátka
2008 Múzsák Alma Szerelem (Bemutató 2008. november 30.)
2007 Majom a ketrecben
2007 Hódítások könyve
2004 Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - ének (Bemutató 2004. március 8.)

Filmes munkáiból:
Aranyélet (2016)
Korhatáros szerelem (2017–2018)
Van egy határ (2017)
Herczeg Ferenc novellái alapján: Don Juan kopaszodik (2019)
Don Juan kopaszodik (2020)

Az a szép fényes nap

Az a szép fényes nap

Vörösmarty Színház
Vajk, a fia
Az ember tragédiája 2.

Az ember tragédiája 2.

Vörösmarty Színház
Louis Aragon (költő, francia, kommunista),Ádám
Hangulatkocsma

Hangulatkocsma

Ódry Színpad
Szódi
Kartonpapa

Kartonpapa

Móricz Zsigmond Színház
Zsolti
Mercedes Benz

Mercedes Benz

Vörösmarty Színház
Színész
Shakespeare: Vízkereszt, de amúgy mindegy

Shakespeare: Vízkereszt, de amúgy mindegy

Általános
Színész
Tamási Áron: Énekes madár - szerelmes játék

Tamási Áron: Énekes madár - szerelmes játék

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Préda Máté
Trianon

Trianon

Vörösmarty Színház
II. Lajos király; Stefanik, Milan Rastislav; Vix, Fernand
Übü király

Übü király

Ódry Színpad
Színész
Vízkereszt de amúgy mindegy

Vízkereszt de amúgy mindegy

Gyulai Várszínház
Színész
Vízkereszt, de amúgy mindegy

Vízkereszt, de amúgy mindegy

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Színész

Ajánlataink