művész


Heltai Jenő
2

Heltai Jenő

Heltai Jenő (Budapest, 1871. augusztus 11. – Budapest, 1957. szeptember 3.): író, költő, újságíró, Herzl Tivadar meghatározó cionista politikus, publicista és író unokatestvére.

Pályafutása:

Már 14 éves korában publikálták verseit. Miután félbehagyta jogi tanulmányait, újságíróként dolgozott: a Magyar Hírlap, A Hét, a Pesti Hírlap, majd…

 Tovább

Aktuális programok


Naftalin - avagy ki van a szekrényben?

József Attila Színház

Heltai önleleplező, zseniális humorral mutat görbe tükröt a képmutatás és az emberi játszmák elé.

Heltai Jenő (Budapest, 1871. augusztus 11. – Budapest, 1957. szeptember 3.): író, költő, újságíró, Herzl Tivadar meghatározó cionista politikus, publicista és író unokatestvére.

Pályafutása:

Már 14 éves korában publikálták verseit. Miután félbehagyta jogi tanulmányait, újságíróként dolgozott: a Magyar Hírlap, A Hét, a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa volt. Katonai pályára lépett; sokat utazott: élt Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Isztambulban. Már 1900-ban titkárként dolgozott a Vígszínháznál, később, 1929-től a Belvárosi Színház, majd 1932–34-ben a Magyar Színház egyik igazgatója lett.

Dalszövegeket is írt: ő írta Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékához is a szövegeket. („Kék tó, tiszta tó…”) Nagy műveltségű, egyben kifinomultan könnyed, franciás lezserségű író volt. Színpadi műveiben is kitűnt költői készsége: 1936-ban nagy sikerrel mutatták be a Magyar Színházban A néma levente című verses színpadi játékát, amelyet a jelenlegi Magyar Színház ma is műsorán tart. A mű – többek között – sajátos humorral ábrázolja Hunyadi Mátyást.
Heltai Jenő sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/1-3. sarok. Borsos Miklós alkotása.

Megértéssel ábrázolta a bohém, link életet élőket. Heltai hangja időnként komor (mint például A 111-es című regényében), de sohasem lemondó. Más ünnepelt szerzők (így Molnár Ferenc) mellett rá is kiterjedtek a magyarországi zsidótörvények. 1945 után visszatért Magyarországra (időközben keresztény hitre tért). Élete vége felé még megérte az elismerést: műfordítói tevékenységéért a Francia Becsületrenddel tüntették ki, 1948-ban Kossuth-érdemrend (második osztály) elismerést kapott. A PEN klub magyar elnökévé választották és végül, már nagybetegen, 1957-ben Kossuth-díjat kapott. 86 éves korában, 1957. szeptember 3-án hunyt el.

Fontosabb művei:
Versek:
Modern dalok, 1892
Kató, 1894
Fűzfasíp, 1913
Elfelejtett versek, 1947
Szabadság 1945. május 1.

Novellák:
Lou (Bp., 1900);
Írók, színésznők és más csirkefogók (Bp., 1910);
Scherzo (Bp., 1910);
Színes kövek (Bp., 1911);
A Tündérlaki lányok (Bp., 1914);
Lim-lom (Bp., 1915);
Papírkosár (Bp., 1927);
Utazás enmagam körül (Bp., 1935);
A gyilkos is ember (Bp., 1939);
Ismeretlen ismerősök (Bp., 1943);
Ötven elbeszélés (Bp., 1946);
Színes kövek (elbeszéléseinek gyűjteményes kötete, Bp., 1957).

Regények:
Hét sovány esztendő (Bp., 1897);
Az utolsó bohém (Bp., 1911);
Family Hotel (Bp., 1913);
VII. Emmánuel és kora (Bp., 1913);
Jaguár (Bp., 1914);
A 111-es (Bp., 1920);
Álmokháza (Bp., 1929).
Ifjabb (Bp., 1931).

Színművek:
Az asszony körül (Bp., 1903);
Az édes teher (Bp., 1909);
Naftalin (Bp., 1908);
A masamód (Bp, 1910);
Arcok és álarcok (Bp., 1925);
A néma levente (Bp., 1936);
Az ezerkettedik éjszaka (Bp., 1939);
Lumpácius Vagabundusz, vagy a három jómadár (Nestroy vígjátékának átdolg. Bp., 1943);
Szépek szépe (Bp., 1955);
Menazséria (válogatott egyfelvonásos színművek, Bp., 1962).

Antológia, esszé:
A masamód - Elfelejtett drámák (Európa Kiadó, 2001., szerk: Győrei Zsolt, ISBN 9630769379)
Száztíz év - összegyűjtött versek (Papírusz Book Kiadó, 2002., szerk: Győrei Zsolt, ISBN 9789639263116)
Heltai Jenő breviárium (in: Budapesti Negyed - X. évf. 4. szám és XI. évf. 1. szám, 2002. tél és 2003. tavasz, szerk: Győrei Zsolt)
Győrei Zsolt: Heltai Jenő drámai életműve (L'Harmattan, 2005., ISBN 963-7343-40-7)
Te pajkos, kis kokott - Heltai Jenő Budapestje (Papírusz Book Kiadó, 2007., szerk: Győrei Zsolt, ISBN 9789639263345)

Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Móricz Zsigmond Színház
  • Fordító
János vitéz

János vitéz

Pécsi Nemzeti Színház
  • Író
János vitéz

János vitéz

Magyar Állami Operaház
  • Szövegíró / Librettist
János vitéz

János vitéz

Magyar Állami Operaház
  • Szövegíró / Librettist
Kacsóh P.: János vitéz

Kacsóh P.: János vitéz

Magyar Állami Operaház
  • Szövegíró
Orfeusz Társulat: Az ember, az állat és az erény

Orfeusz Társulat: Az ember, az állat és az erény

Jászai Mari Színház, Népház
  • Fordító
OSZTRIGÁS MICI

OSZTRIGÁS MICI

Turay Ida Színház
  • Fordító
xxxNaftalin

xxxNaftalin

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dalszöveg
Zsuzsika hangja

Zsuzsika hangja

Karinthy Színház
  • Dalszöveg

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!