művész


Gór Nagy  Mária

Gór Nagy Mária

Született: 1947. május 3. (Cegléd)

Színésznő.

1965-ben a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett. 1969-ben elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskolát. Egy évadig a Nemzeti Színház (1969–1970), majd a Thália Színház és az Arizona Színház társulatának volt a tagja 1970–1992 között. 1984-ben megalapította saját színitanodáját – először egy Rákóczi úti lakásban folyt a…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színésznő.

1965-ben a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett. 1969-ben elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskolát. Egy évadig a Nemzeti Színház (1969–1970), majd a Thália Színház és az Arizona Színház társulatának volt a tagja 1970–1992 között. 1984-ben megalapította saját színitanodáját – először egy Rákóczi úti lakásban folyt a tanítás. Mensáros László és Verebes István az első tanárok között volt, később csatlakozott Schubert Éva, Pogány Judit, Koltai Róbert, Szurdi Miklós, Kálloy Molnár Péter és Zsurzs Kati is. A színitanoda 1993-tól államilag elismert végzettséget adó szakközépiskolának számít. 1993 óta a Legényfogó című lap szóvivője. 1998-ban a Magyar Honvédség Művelődési Házával megalakította a Fiatalok Színházát.

Díjai:
Thália emlékgyűrű (1986)
Déryné-díj (1996)

Színházi szerepeiből:
Molière: Gömböc úr....Parasztasszony; Lucette
Rachmanov: Viharos alkonyat....Második diáklány
Schneider-Ondracek: Gentlemanek....Jitka
William Shakespeare: Tévedések vígjátéka....Luca
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig....Bella
Dosztojevszkij – Tovsztogonov: A félkegyelmű....Adelaide
Erdélyi Sándor: Mozaikok....Jutka
Milton: Elveszett paradicsom....Gábriel angyal
Roger Martin du Gard: A Thibault-család....Alfreda
Fekete Sándor: Őserdei Szümpozion (vagyis Lakoma két terítékben)....U Lia
Weöres Sándor: A holdbeli csónakos....Lapátos hindu
Kazimir-Jánosy: Ramajana....Máricsa
Jókai Anna: Tartozik és követel....Beatrix
Illyés Gyula: Bál a pusztán....Julika
Pagogyin: Arisztokraták....Fefela
Petőfi Sándor: Tigris és hiéna....Krónikás
Greene: Csendes amerikai....Miss Hei
Kazimir-Weöres: Karagőz....Tindála
Németh László: Gandhi....Manu
Denis Diderot: Fecsegő ékszerek....Fanni
Lengyel József: Levelek Arisztofanészhoz....Gizike
Kazimir-Ortutay: Ezeregyéjszaka....Fatime
László-Bencsik Sándor: Történelem alulnézetben....Juli
Kazimir Károly: Petruska....Rösel
Katona József: Bánk bán....Bendeleiben Izidóra
Mesterházi Lajos: A Prométheusz rejtély....Első hölgy
Lope de Vega: A magyarországi fenevad....Silvana
Fedor-Szilágyi-Rátonyi: Miss Arizona....Bizsu
George Bernard Shaw: Vissza Matuzsálemhez....Savvy
Békés Pál: Egy kis térzene....Maripen
Hofmannsthal: Akárki....Jótét
Karinthy Ferenc: Budapesti ez-az....
Maeterlinck: A kék madár....Cukor
Kazimír Károly: Szép asszonyok egy gazdag házban....Nebáncsvirág; Kassziavirág
Arisztophanész: A nők diadala....Lysistrate
Mezei András: Magyar kocka....Máthé Zsuzsa
Giovanni Boccaccio: Dekameron....
Kisch-Hašek: Őrültek a fedélzeten avagy 365 nap alatt Prágától Pozsonyig....Frieda
Pelle János: Casanova....Charpillon kisasszony; Corticelli kisasszony
Kertész-Pongrácz: Lelkiklinika....Vilma
Shakespeare: Lóvátett lovagok....Julka
Kazimir Károly: A papagáj meséi a hűtlen és hűséges asszonyokról....
Karvas: Gyönyörök kedden éjfél után....Betty
Luigi Pirandello: Liolá és a lányok....Carmina
Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci....Gizus
Chase: Barátom, Harvey....Ruth Kelly
Vian: Mindenkit megnyúzunk....Catherine
Grimm fivérek: Csipkerózsika....Királyné
Ragni-Rado: Hair....
Molnár Ferenc: Liliom....Muskátné

Játékfilmek:
Csend és kiáltás (1967)
A völgy (1968)
Hazai pálya (1969)
Krebsz, az isten (1969)
A veréb is madár (1970)
Egy őrült éjszaka (1970)
Prés (1971)
Hekus lettem (1972)
Egy srác fehér lovon (1973)

Tévéfilmek:
Mocorgó (1967)
Tündér voltam Budapesten (1970)
A 0416-os szökevény (1970)
Szerelmespár (1972)
Különös vadászat (1972)
12 egy tucat (1973)
Ozorai példa (1974)
Megtörtént bűnügyek (1974)
Ősbemutató (1974)
Ida regénye (1974)
Az ezeregyéjszaka meséi (1974)
Itt járt Mátyás király... (1974)
Vivát, Benyovszky! 1-13. (1975)
A peleskei nótárius (1975)
A külföldiek (1975)
Családi kör (1981)
Széchenyi napjai (1985)
Szomszédok (1988–1999)
Privát kopó (1993)
Stay Lucky (1993)
Éretlenek (1995)
TV a város szélén (1998)
Családi album (2000)
Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke (2001)
Szeress most! (2005)
Tűzvonalban (2007–2009)

Marilyn (Heart Társulat)

Marilyn (Heart Társulat)

FÉM Arts & Café
  • Gladys Pearl Baker

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!