művész


Fodor Tamás
3

Fodor Tamás

Született: 1942. szeptember. 3. (Budapest)

Rendező, színész.

ISKOLA: 1960 — 1965 ELTE Bölcsészettudományi Kar Budapest

SZAKMAI TEVÉKENYSÉG:
1960–1969 az Universitas együttes alapító tagja, amatőr színésze, rendezője, az Egyetemi Színpad irodalmi, publicisztikai estjeinek egyik szervezője
1965–67 a József Attila Színház színésze
1967–68 a Pannónia Filmstúdió szinkronszínésze
1969–72…

 Tovább

Aktuális programok


Tigris

Stúdió K Színház

Tegnap a budapesti állatkertből, eddig tisztázatlan körülmények között, megszökött egy tigris. Ahhoz, hogy megértsük a történtek körülményeit, megpróbáltuk dokumentálni…

Székely Csaba: Kutyaharapás - VÁDLI/Nézőművészeti Kft./Szkéné

Szkéné Színház

Székely Csaba: Kutyaharapás Mocskosszájú gengszterdráma 16 éven felülieknek A Szkéné Színház, a Nézőművészeti Kft., a Vádli Alkalmi Színházi Társulás…

Stuart Mária

Stúdió K Színház

Friedrich Schiller: Stuart Mária Kálnoky László fordítása alapján a szövegkönyvet készítette Sándor Júlia és Nagy Péter István

Dekameron 2023

Budapest Bábszínház

Tíz kortárs magyar író története a Budapest Bábszínház Nagyszínpadán. Történetek, amelyek lenyomatot adhatnak a korról, amelyben születtek, Szikszai Rémusz…

Szamár a torony tetején

Stúdió K Színház

Színikritikusok Díja 2012: A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás Zalán Tibor: SZAMÁR A TORONY TETEJÉN élő-zenés mesejáték bábokkal 6-15…

Székely János: Caligula helytartója

Klebelsberg Kultúrkúria

A Zsámbéki Színházi Bázis támogatásával a FÜGE Produkció és a VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás bemutatója Huszár Zsoltra emlékezve Az…

Rendező, színész.

ISKOLA: 1960 — 1965 ELTE Bölcsészettudományi Kar Budapest

SZAKMAI TEVÉKENYSÉG:
1960–1969 az Universitas együttes alapító tagja, amatőr színésze, rendezője, az Egyetemi Színpad irodalmi, publicisztikai estjeinek egyik szervezője
1965–67 a József Attila Színház színésze
1967–68 a Pannónia Filmstúdió szinkronszínésze
1969–72 az Irodalmi Színpad (Radnóti Színház elődje) tagja, néhány előadás rendezője is
1972–83 a Pannónia Filmstúdióban szinkronfilmrendező
1963–1996 a Magyar Rádióban színészi és rendezői feladatok
1970–71 a Pinceszínházban rendező
1971– az Orfeo együttesen belüli Orfeo Stúdió (1974-től Stúdió „K” néven) vezető, rendező
1982–87 a Zeneművészeti Egyetem ének szakán színészmesterség tanár
1986–94 a Szolnoki Szigligeti Színház rendezője és színésze
1987–90 főrendezője
1988 Jászai Mari-díj
1990–94 országgyűlési képviselő (SzDSz)
1991–1994 az Országgyűlés kulturális, oktatási, tudományos, sport-, tv- és sajtóbizottság alelnöke
1996-2000 a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma elnökségi tagja
1997—2003 az Alternatív Színházak Szövetségének alelnöke
1999—2001 a Magyar Színházi Társaság vezetőségének tagja
1999— az ITI Magyar Központja Végrehajtó Bizottságának tagja.

FŐBB SZÍNHÁZI SZEREPEI:
Ruszt József, Kazán István, Ádám Ottó, Taub János, Csiszár Imre, Anatolij Vasziljev rendezéseiben

FILMSZEREPEK:
Elek Judit, Jancsó Miklós, Bacsó Péter, Szabó István, Gothár Péter, Sopsits Árpád, Tímár Péter filmjeiben

SAJÁT DARABOK:
A kastély (Franz Kafka nyomán), Catullus (Füst Milán nyomán), Élektra (Euripidész, Girodoux, Sartre, Grillparzer nyomán) Flandriai csínytevések (Charles de Coster nyomán) Zách Klára (Csáth Géza nyomán); A császár új ruhája (Andersen nyomán); Marcello és Camillo (Beckett nyomán, Szeredás Andrással közösen

FŐBB RENDEZÉSEI:
Büchner: Woyzeck, Leonce és Lena, Genet: Balkon, Csáth Géza: A Janika; Schnitzler: Körtánc, Gorkij: Vassza Zseleznova 1.vált., Bereményi Géza: Poremba, Szilágyi Andor: A rettenetes Anya, avagy a Madarak Élete, Grimm-mese, Kelekótya Jonatán, Leander és Lenszirom, Ibsen: A vadkacsa, Brecht: A házitanító, Shakespeare: III. Richard, Ahogy tetszik, Goldoni: A hazug, Molière: Tartuffe, Csehov: Cseresnyéskert, Synge: A nyugati világ bajnoka, Ionesco: A székek, Jacques vagy a behódolás, A kötelesség oltárán, Zalán Tibor: Ószeresek, Veszteglés, Jancsi és Juliska, Halvérfesték, Wassermann - Lajos Sándor: Caspar Hauser, Kleist: Amphitryon, G.G. Márquez—Forgách András: A Szűz, a Hulla, a Püspök és a Kések, Arany János-Balla Zsófia: Rózsa és Ibolya; Szeredás András - Fodor Tamás: Marcello és Camillo… Békés Pál: Visz-a-víz! Mosonyi Aliz: Csipkerózsika; Forgách András: A görény dala (Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke nyomán), Benchetrit: A párizsi gyors (Comédie sur un quai de gare)

100+1 holdaspagony

100+1 holdaspagony

Stúdió K Színház
  • Rendező
A jegyzőkönyv / Tracy Letts

A jegyzőkönyv / Tracy Letts

Kultúrbrigád
  • Carp
A Pulitzer-ügy

A Pulitzer-ügy

Spinoza Színház
  • Josepf Pulitzer, a sajtókirály
A vihar

A vihar

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Prospero, Milánó jog szerinti fejedelme
A Zöld Kakadu

A Zöld Kakadu

Stúdió K Színház
  • Lansac márki
AMADEUS

AMADEUS

Belvárosi Színház
  • Színész
Amadeus

Amadeus

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Az aranykulcs

Az aranykulcs

Stúdió K Színház
  • Rendező
Caligula helytartója

Caligula helytartója

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Barakiás, a jeruzsálemi templom főpapja
Caligula helytartója

Caligula helytartója

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Barakiás, a jeruzsálemi templom főpapja
Caligula helytartója

Caligula helytartója

Csiky Gergely Színház
  • Barakiás, a jeruzsálemi templom főpapja
Conor McPherson: Eleven éjszaka

Conor McPherson: Eleven éjszaka

Pécsi Harmadik Színház
  • Maurice
Dagerrotípia

Dagerrotípia

Stúdió K Színház
  • Szendrey Júlia titkos naplója és korabeli hiteles és képzelt beszámolók nyomán írta és rendezte
Élektra

Élektra

Stúdió K Színház
  • Rendező
Eleven Éjszaka

Eleven Éjszaka

Móricz Zsigmond Színház
  • Maurice
Eleven éjszaka

Eleven éjszaka

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Maurice
Füge : Negyedik Kapu

Füge : Negyedik Kapu

Reök Palota
  • Színész
G. Samsa drámai ébredése

G. Samsa drámai ébredése

SZFE
  • Rendező
Három nővér

Három nővér

Nemzeti Színház
  • Ferapont, öreg szolga az elöljáróságon
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Weöres Sándor Színház
  • Erzsébet, a színész királynő
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Csiky Gergely Színház
  • Címszereplő
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Erzsébet, a színész királynő
I. Erzsébet

I. Erzsébet

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
Karinthy - Kézdy emlékest

Karinthy - Kézdy emlékest

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Színész
Kárpáti Péter: Negyedik kapu

Kárpáti Péter: Negyedik kapu

Gólem Színház
  • Színész
Képmutatók cselszövése

Képmutatók cselszövése

Csiky Gergely Színház
  • Jean-Baptiste Poqueline Molière, neves drámaíró és színész
Kétezerhetvenhét_

Kétezerhetvenhét_

Katona József Színház
  • Margerson
Könyvjelző 2. - Nádasdy Ádám

Könyvjelző 2. - Nádasdy Ádám

Stúdió K Színház
  • Színész
Kutyaharapás

Kutyaharapás

Móricz Zsigmond Színház
  • Józsi bácsi
Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog

Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog

Szegedi Nemzeti Színház
  • Narrátor
Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné

Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Fővezér /Édesanya/Édesapa
Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné

Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Fővezér; A bizottság elnöke; Édesanya; Édesaapa; A gyermek, majd III. Richárd
Mélyen tisztelt K.!

Mélyen tisztelt K.!

Stúdió K Színház
  • Rendező
Mihail Bulgakov: Képmutatók cselszövése - utolsó előadás a Szkénében

Mihail Bulgakov: Képmutatók cselszövése - utolsó előadás a Szkénében

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Jean-Baptiste Poqueline Molière, neves drámaíró és színész
Náthán gyermekei

Náthán gyermekei

Nemzeti Színház
  • Püspök
Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Vaskakas Bábszínház
  • Eva apja
Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Jászai Mari Színház, Népház
  • Eva apja
Paul Foster: I. Erzsébet - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE/Szkéné

Paul Foster: I. Erzsébet - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Erzsébet, a színész királynő
Paul Foster: I.Erzsébet - Fidelio színházi est - közönségtalálkozó

Paul Foster: I.Erzsébet - Fidelio színházi est - közönségtalálkozó

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
PETER SHAFFER: AMADEUS - színmű két részben Az Orlai Produkciós Iroda előadása

PETER SHAFFER: AMADEUS - színmű két részben Az Orlai Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
Skalpoljuk meg szegény Józsit!

Skalpoljuk meg szegény Józsit!

Stúdió K Színház
  • Fröbel Károly, veterán
Spiró György: Az imposztor

Spiró György: Az imposztor

Jászai Mari Színház, Népház
  • Bogusławski
Szabadtéri Nyár 2016 Amadeus

Szabadtéri Nyár 2016 Amadeus

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Szamár a torony tetején

Szamár a torony tetején

Pécsi Nemzeti Színház
  • Rendező
Szamár a torony tetején - A Stúdió K Színház vendégjátéka

Szamár a torony tetején - A Stúdió K Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Rendező
Székely Csaba: Kutyaharapás

Székely Csaba: Kutyaharapás

Jászai Mari Színház, Népház
  • Dzsóbácsi, a góré
Székely János: Caligula helytartója

Székely János: Caligula helytartója

Gyulai Várszínház
  • Barakiás, a jeruzsálemi templom főpapja
Székely János: Caligula helytartója - az ea. után közönségtalálkozó

Székely János: Caligula helytartója - az ea. után közönségtalálkozó

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Barakiás, a jeruzsálemi templom főpapja
Székely János: Caligula helytartója - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE

Székely János: Caligula helytartója - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Barakiás, a jeruzsálemi templom főpapja
Szent Johanna

Szent Johanna

Nemzeti Színház
  • Peter Cuchon, Beauvais püspöke
Téboly Thébában

Téboly Thébában

Stúdió K Színház
  • Rendező
Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott - VÁDLI/FÜGE/Szkéné

Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott - VÁDLI/FÜGE/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Traviata

Traviata

Gárdonyi Géza Színház
  • Koreográfia
Úri muri

Úri muri

Nemzeti Színház
  • Levkovits, zsidó
Végszó Csáki Judittal, vendég: Fodor Tamás

Végszó Csáki Judittal, vendég: Fodor Tamás

Spinoza Színház
  • vendég
Verdi-Toplánszky-Fodor: TRAVIATA - opera-táncátirat két felvonásban

Verdi-Toplánszky-Fodor: TRAVIATA - opera-táncátirat két felvonásban

Kölcsey Központ
  • Rendező-koreográfus
VIHAR avagy a bűnbocsánat színjátéka

VIHAR avagy a bűnbocsánat színjátéka

Stúdió K Színház
  • Gonzalo, tanácsos
VSZF 2017. Az imposztor (Tatabánya)

VSZF 2017. Az imposztor (Tatabánya)

Thália Színház
  • Bogusławski

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!