{$label_artist}


Váradi Eszter Sára
2

Váradi Eszter Sára

Színésznő.

A Budapesti Operettszínház Színészképző stúdiójában tanult, amelyet 1998-ban végzett el, ebben az évben, még a záróvizsga előtt szerződtették a Székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatához, amelynek a mai napig tagja. Kisebb nagyobb szerepeket játszott pályafutása elején a Vidám Színpadon, a Játékszínben, Budapesti Operettszínházban, az anyaszínház mellett fellépett többek…

 {$general_lang_continue}

{$label_actual_programs}


Pisztácia és mogyoró - helyszín: Kozák András Stúdió

Pelikán Fészek

Egy bérház lakói a szereplők. A családi és szomszédi együttélés hétköznapi súrlódásait Schwab már-már apokaliptikussá fokozza azzal, hogy mindenki…

Az ember tragédiája 2.0

Vörösmarty Színház

Madách a XIX. század végén befejezte a nagy emberiség költeményét. De a történet nem ért véget. Minket az izgatott,…

Mikve - A megtisztulás fürdője

Pelikán Fészek

Nyolc különböző helyzetű, és korú nő találkozik itt, akik történeteket osztanak meg egymással saját életükről, gondjaikról. Együtt keresik helyüket,…

Diótörőcske

Vörösmarty Színház

Csukás István minden idők legnagyobb magyar mesemondója, Kossuth-díjas költőnk, írónk 2020. február 24-én, 83 éves korában hagyott itt bennünket.…

Színésznő.

A Budapesti Operettszínház Színészképző stúdiójában tanult, amelyet 1998-ban végzett el, ebben az évben, még a záróvizsga előtt szerződtették a Székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatához, amelynek a mai napig tagja. Kisebb nagyobb szerepeket játszott pályafutása elején a Vidám Színpadon, a Játékszínben, Budapesti Operettszínházban, az anyaszínház mellett fellépett többek között a Budaörsi Latinovits Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, Budapesti Kamaraszínházban.

Díjak:
Pro Theatre Civitatis Albae Regalis-díj (2002)
Aranyalma díj (2005)
Vörösmarty-gyűrű (2011)

Fontosabb szerepei:
Dés-Böhm-Horváth-Korcsmáros: Valahol Európában – Suhanc
Eisemann-Harsányi-Zágon: XIV.René – Henriett
Presser-Fejes: Jó estét nyár, jó estét szerelem – Fodrászlány
W.Gibson: Libikóka – Gittel Mosca
Feydeau-Schwajda-Fekete: Egy hölgy a Maximból – Clotilde du Clé
Shakespeare: Lóvátett lovagok – Katharine
Bock-Stein-Harwick: Hegedűs a háztetőn – Chava
Magni-Zapponi: Legyetek jók ha tudtok – Leonetta
Eisemann-Szilágyi: Tokaji aszú – Viola
Michael Stewart: Szeretem a feleségem – Cleo
Kacsó-Heltai-Bakonyi: János vitéz – Francia királykisasszony
Mészőly G.: Hoppárézimi – Judy
Shakespeare: Szeget szeggel – Marianna
Huszka J.: Lili bárónő – Clarisse
Szomor-Szurdi-Valla: Diótörő és egérkirály – Szakács baba
Vadnai L.-Békeffi I.-Márkus A.: Tisztelt ház – Halmi Vera
Heltai J.: Bernát – Cziczay Panni
Legentov: Nem bánok semmit sem – Edit Piaf
Kálmán I.: Církuszhercegnő – Mabel
László M.: Illatszertár – Molnár kisasszony
Scott McPherson: Marvin szobája – Lee
Ábrahám-Földes-Marmath: Viktória – Ach Wong
Márquez-Schwajda: Száz év magány – Amaranta
Szép Ernő: Vőlegény – Duci
Turgenyev: Egy hónap falun - Kátya
Feydeau: Bolha a fülben – Antoanette

Rendezései:
Látta-e már Budapestet éjjel (Bal Négyes Páholy, 2006.)
Kálmán Imre Operett Gála (Pelikán Udvar, 2007.)
Szilveszteri Operett Gála (Vörösmarty Színház, 2007.)
Bor, mámor, szerelem című zenés előadás (2010.)

Szerepe a Veszprémi Petőfi Színházban:
Bernard Slade: Jövőre veled, ugyanitt - Doris (2017)

Szerepei a székesfehérvári Vörösmarty Színházban:
Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő (Clarissa) rendező: Korcsmáros György (2012/2013)
Friedrich Schiller: Don Carlos (Mondecar márkinő) rendezte: Bagó Bertalan (2012/2013)
Karinthy F. – Galambos P. – Kovács-Cohner R.: Tanár úr kérem, minden másképp van! r.: Galambos P. (2012/2013)
Mark Twain: Koldus és királyfi (Tom anyja) rendezte: Szurdi Miklós (2013/2014)
Neil Simon: Furcsa pár (Női változat) (Barátnő) rendezte: Pelsőczy Réka (2013/2014)
Alan Ayckbourn: A Hang-Villa titka (Mama) rendezte: Harangi Mária (2013/2014)
Ábrahám Pál – Harmath Imre – Szilágyi László – Kellér Dezső: 3:1 a szerelem javára (Melinda) rendezte: Bagó B. (2013/2014)
Edith és Marlene (Edith) rendezte: Widder Kristóf (2014/2015)
Peter Shaffer: Amadeus (Gottfried van Swieten báró) rendezte: Hargitai Iván (2014/2015)
Szilágyi László – Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Hunyadi Evermódné) rendezte: Hargitai Iván (2015/2016)
Tracy Letts: Augusztus Oklahomában (Johanna Monevata) rendezte: Szikora János (2015/2016)
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Dorina) rendezte: Lendvai Zoltán (2015/2016)
Weöres Sándor: Psyché (Psyché) rendezte: Widder Kristóf (2015/2016)
Pierre -Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága (Marcelina) rendezte: Hargitai Iván (2016/2017)
Horváth Péter – Mihály Tamás: 56 csepp vér (Asszony) rendezte: Szikora János (2016/2017)
Neil Simon: Pletykák (Cassie Cooper) rendezte: Szikora János (2016/2017)
Georges Feydeau: A hülyéje (Mme Pinchard) rendezte: Widder Kristóf (2016/2017)
Bertolt Brecht: Jóembert keresünk (Jang asszony) rendezte: Bagó Bertalan (2017/2018)
Szabó Magda: Régimódi történet (Stillmungus Mária Margit) rendezte: Tasnádi Csaba (2017/2018)
(Bernard Slade – Marvin Hamlisch: Jövőre veled, ugyanitt (Doris) rendezte: Hargitai Iván) (2017/2018)
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton (Okamocsi Szecuko) rendezte: Szikora János (2017/2018)
John Kander – Fred Ebb – Bob Fosse: Chicago (Morton mama) rendezte: Horváth Csaba (2018/2019)
Bernard Slade: Jövőre veled, ugyanitt 2. (Doris) rendezte: Hargitai Iván (2018/2019)
Madách Imre: Az ember tragédiája 1. (Elítélt, Második koldus) r: Szikora J., Bagó B., Hargitai I., Horváth Cs. (2018/2019)
Peter Shaffer: Black Comedy (Miss Furnival) rendezte: Mohácsi János (2018/2019)
Murray Schisgal: Szerelem, Ó! (Ellen) rendezte: Hargitai Iván (2019/2020)

Külföldi siker:
Edith Piaf-estjével Los Angelesben, a Dél-Kaliforniai Magyar Színházban lépett fel 2013-ban.

Filmes munkáiból:
Lauretta (magyar dráma, 19 perc, 2017)
Recept helyett - szerkesztő (30 perc)
Kaleidoszkóp Versfesztivál

2017. Humor Hétvége Anconai szerelmesek

2017. Humor Hétvége Anconai szerelmesek

Thália Színház Nonprofit Kft.
  • Franciska Dorina, Tomao házvezetőnője
56 csepp vér

56 csepp vér

Vörösmarty Színház
  • Asszony, Lear felesége, Robi anyja
A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

Vörösmarty Színház
  • Bagira
A furcsa pár - női változat

A furcsa pár - női változat

Vörösmarty Színház
  • Barátnő
A furcsa pár - női változat

A furcsa pár - női változat

Vörösmarty Színház
  • Barátnő
A furcsa pár - női változat

A furcsa pár - női változat

Vörösmarty Színház
  • Mickey
A Hang-villa titka

A Hang-villa titka

Veszprémi Petőfi Színház
  • Mama/mesélő
A Hang-villa titka

A Hang-villa titka "A"

Vörösmarty Színház
  • Mama/mesélő
A Hang-villa titka

A Hang-villa titka "B"

Vörösmarty Színház
  • Mama/mesélő
A Hang-villa titka

A Hang-villa titka "C"

Vörösmarty Színház
  • Mama/mesélő
A Hang-villa titka

A Hang-villa titka "D"

Vörösmarty Színház
  • Mama/mesélő
A Hang-villa titka

A Hang-villa titka "E"

Vörösmarty Színház
  • Mama/mesélő
A hülyéje

A hülyéje

Vörösmarty Színház
  • Mme Pinchard
A HÜLYÉJE

A HÜLYÉJE

Vörösmarty Színház
  • Mme Pinchard
Amadeus

Amadeus

Vörösmarty Színház
  • Gottfried van Swieten báró, a Császári Könyvtár prefektusa
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Vörösmarty Színház
  • Dorina, Tomao házvezetőnője
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Vörösmarty Színház
  • Dorina, Tomao házvezetőnője
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Vörösmarty Színház
  • Johanna Monevata
Bor, mámor, szerelem

Bor, mámor, szerelem

Vörösmarty Színház
Bor, mámor, szerelem

Bor, mámor, szerelem

Veszprémi Petőfi Színház
Bor, mámor, szerelem

Bor, mámor, szerelem

Veszprémi Petőfi Színház
Bor, Mámor, Szerelem - kis esti operett koktél

Bor, Mámor, Szerelem - kis esti operett koktél

New Orleans Club
Csak egy tánc volt

Csak egy tánc volt

Vörösmarty Színház
Csak egy tánc volt

Csak egy tánc volt

Veszprémi Petőfi Színház
Család ellen nincs orvosság

Család ellen nincs orvosság

Vörösmarty Színház
  • Jane Tate
Csárdáskirálynő Ünnep

Csárdáskirálynő Ünnep

Vörösmarty Színház
Csókos asszony

Csókos asszony

Vörösmarty Színház
  • Hunyadi Evermódné, többszörös özvegy
Don Carlos

Don Carlos

Vörösmarty Színház
  • Mondecar márkinő, udvarhölgy
Edith és Marlene

Edith és Marlene

Vörösmarty Színház
  • Edith
Figaro házassága

Figaro házassága

Vörösmarty Színház
  • Marcelina, házvezetőnő
Furcsa pár

Furcsa pár

Szarvasi Vízi Színház
  • Mickey
Furcsa pár - női változat 1

Furcsa pár - női változat 1

Vörösmarty Színház
  • Barátnő
Furcsa pár - női változat 2

Furcsa pár - női változat 2

Vörösmarty Színház
  • Barátnő
Furcsa pár - női változat 3

Furcsa pár - női változat 3

Vörösmarty Színház
  • Barátnő
Jövőre veled ugyanitt

Jövőre veled ugyanitt

Vörösmarty Színház
  • Doris
JÖVŐRE VELED UGYANITT - Vörösmarty Színház

JÖVŐRE VELED UGYANITT - Vörösmarty Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Jövőre veled ugyanitt 2.

Jövőre veled ugyanitt 2.

Vörösmarty Színház
  • Doris
Jövőre veled, ugyanitt  I.

Jövőre veled, ugyanitt I.

Veszprémi Petőfi Színház
  • Doris
Jövőre veled, ugyanitt - II.

Jövőre veled, ugyanitt - II.

Veszprémi Petőfi Színház
  • Doris
Jövőre veled, ugyanitt I.

Jövőre veled, ugyanitt I.

Veszprémi Petőfi Színház
  • Doris
Jövőre veled, ugyanitt II.

Jövőre veled, ugyanitt II.

Veszprémi Petőfi Színház
  • Doris
Két összeillő ember

Két összeillő ember

Veszprémi Petőfi Színház
  • Domján Edit
Két összeillő ember

Két összeillő ember

Vörösmarty Színház
  • Domján Edit
Két összeillő ember

Két összeillő ember

Veszprémi Petőfi Színház
  • Domján Edit
Koldus és királyfi

Koldus és királyfi

Vörösmarty Színház
  • TOM ANYJA, 40 éves
Lili bárónő

Lili bárónő

Vörösmarty Színház
  • Clarisse, színésznő
MA ÖNRŐL ÁLMODTAM MEGINT…

MA ÖNRŐL ÁLMODTAM MEGINT…

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
MA ÖNRŐL ÁLMODTAM MEGINT…

MA ÖNRŐL ÁLMODTAM MEGINT…

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Micsoda útjaink - Koncert és film Cseh Tamás dalaival

Micsoda útjaink - Koncert és film Cseh Tamás dalaival

Vörösmarty Színház
  • Vendégművész
Mikve

Mikve

Vörösmarty Színház
  • Shira
MOST Fesztivál: Psyché

MOST Fesztivál: Psyché

Jászai Mari Színház, Népház
  • Játssza
Neil Simon: A furcsa pár – női változat

Neil Simon: A furcsa pár – női változat

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Nem bánok semmit sem

Nem bánok semmit sem

Veszprémi Petőfi Színház
  • Edith Piaf
Pisztácia és mogyoró

Pisztácia és mogyoró

Vörösmarty Színház
  • Desiree
Pletykák

Pletykák

Vörösmarty Színház
  • Claire Ganz
Psyché

Psyché

Vörösmarty Színház
  • Psyché
Psyché - Székesfehérvári Vörösmarty Színház

Psyché - Székesfehérvári Vörösmarty Színház

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Psyché
Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (komédia)

Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (komédia)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Jane Tate
Szerelem, ó!

Szerelem, ó!

Vörösmarty Színház
  • Ellen
Szerelem, ó!

Szerelem, ó!

Vörösmarty Színház
  • Ellen
Szerelem, ó!  vígjáték

Szerelem, ó! vígjáték

Veszprémi Petőfi Színház
  • Ellen
Szerelem,ó!

Szerelem,ó!

Veszprémi Petőfi Színház
  • Ellen
Tanár úr kérem, minden másképpen van?

Tanár úr kérem, minden másképpen van?

Vörösmarty Színház

{$label_our_offers}