Színház

1490 program


Naplegenda • Magyar Állami Népi Együttes - Hagyományok Háza Jegyvásárlás
13 Esemény

A Naplegenda című táncos produkcióval az alkotók egészen eredeti, eddig nem látott látvány- és hangzásvilágot hoztak a hazai és a külföldi táncszínházi előadások világába.

TVRTKO-Túl minden határon Jegyvásárlás
13 Esemény

TVRTKO-Túl minden határon

Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont

Tvrtko ősszel 100 napra Hawaiiról Magyarországra utazik, hogy itt minél több embernek elvihesse az ALOHA jelentését, a békét, a nyugalom erejét, Isten leheletét. Szeretné elmesélni, hogy ÍGY IS LEHET! Lehet élni gyűlölet, mindennapi harc és vádaskodás, politikusi és mindennapi acsarkodás nélkül. Az ALOHA ott lehet Magyarországon is. Rajtunk múlik, ott van-e a béke...

21/22 Kulcskeresők 4/1 Jegyvásárlás
13 Esemény

21/22 Kulcskeresők 4/1

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Ötödik emelet egyes. Fórisék vadonatúj lakása zsúfolásig van váratlan vendégekkel, rendre zajlik a felfordulás és amint egy zűrös landolás után, a pilóta is hazaérkezik, az ajtó bezárul, se ki, se be.

FINÁLÉ Jegyvásárlás
13 Esemény

FINÁLÉ

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Csokonai Színház – Füge Produkció
PASS ANDREA: FINÁLÉ
Tudatipari végjáték
Hommage à Mark Fisher
Ősbemutató

A nagymama Jegyvásárlás
13 Esemény

A nagymama

Gárdonyi Géza Színház

Csiky Gergely, a XIX. század utolsó harmadának legjelentősebb magyar drámaírója. Az ő sikerei adtak bátorságot fiatal íróknak, hogy a korabeli társadalmat vigyék színpadra, de bátorságot adtak az igazgatóknak is, hogy velük szerencsét próbáljanak, és igen sok tekintetben hozzájárultak ahhoz, hogy a közönségnek a magyar daraboktól való idegenkedését megszüntessék.

Teljes lényeddel Jegyvásárlás
13 Esemény

Teljes lényeddel

Thália Színház

A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine egész életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni. Egészen fiatal korától az utolsó napokig.

A szecsuáni jó ember Jegyvásárlás
13 Esemény

A szecsuáni jó ember

Örkény István Színház

A mese epikai műfaj, melynek eredete a mítoszokon, mondákon és legendákon keresztül az írásbeliség előtti időkre nyúlik vissza. A régi mesék még nem gyermekek számára szóltak, hanem inkább felnőtteknek.

A példázat vagy példabeszéd, vagy tágabb értelemben parabola (görög szó, pontos jelentése „hasonlítás, hasonlat”) irodalmi műfaj, amely egy történeten keresztül valamely erkölcsi igazságra kíván rávilágítani.

Dörmögő Dömötör nagy utazása, Manócska Jegyvásárlás
13 Esemény

Dörmögő Dömötör nagy utazása, Manócska

Klauzál Gábor Művelődési Központ

Dörmögő Dömötör nevét ki ne ismerné. Ezúttal barátaival indul nagy utazásra, hogy felkutassa és megkeresse távoli rokonait. A hosszú úton sok izgalmas kalandon keresztül új barátokra lel és megismeri az igaz szeretetet is. A szöveg versben íródott mindezt sok zene, s a látványt színvonalas jelmez és díszlet színesíti.

Kutyaévek Jegyvásárlás
13 Esemény

Kutyaévek

Stúdió K Színház

A cselekmény Gdanskban, a német lengyel határon elhelyezkedő szabad városban játszódik, és az egyre inkább felfokozódó, elmérgesedő német-zsidó viszonyokat vizsgálja, gyerekkori barátságok elromlását, valamint a történelem diktálta változások emberi vonatkozásait, a második világháború kegyetlen eseményeinek tükrében.

Nem azért mondom! - A Szomszédnéni Produkciós Iroda önálló estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Dumaszínház est
Az előadás időtartama kb. 2x40 perc, 1 szünettel

Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott - Szkéné/Nézőművészeti Kft./Ördögkatlan Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy nő története. Egy nő lányának a története. Egy nő anyjának a története. Egy nő apjának a története. Egy kapcsolat története. Egy másik kapcsolat története. Ha mindkét oldalról elveszünk mindent, akkor marad az X. Háy János az illúziókat veszi el, és amit cserébe ad, az az igazság. Hogy ez tetszik-e, avagy sem: az = X

Pedig én jó anya voltam Jegyvásárlás
13 Esemény

Pedig én jó anya voltam

Örkény István Színház

egyszemélyes dokumentum-dráma
Az Örkény István Színház és a Pinceszínház közös produkciója

Lábujjhegyen-Megyeri Léna és Bősze Ádám tánc-estje:A rivális királynők Jegyvásárlás
13 Esemény

Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész előadás-sorozata a két művészeti ág közös történetéből villant fel epizódokat legendás együttműködések, nagy versengések és felforgató mesterművek felelevenítésével - a Napkirály udvarától egészen napjainkig.

Molnár Ferenc: Előjáték Lear királyhoz Jegyvásárlás
13 Esemény

Molnár Ferenc: Előjáték Lear királyhoz

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány

Molnár Ferenc a XX. század legsikeresebb magyar drámaírója. Darabjait nemcsak Európában, hanem szerte a világon, és Amerikában is rendszeresen és nagy sikerrel játszották. Írt regényeket, novellákat, újságírói munkássága is jelentős. Minden műfajban remekműveket alkotott.

Imádok férjhez menni Jegyvásárlás
13 Esemény

Imádok férjhez menni

ÓKK- Békásmegyeri Közösségi Ház

Imádok férjhez menni
Vígjáték két részben a Pesti Művész Színház előadásában.

EX KATEDRA - Tanmesék a 90-es évekből Jegyvásárlás
13 Esemény

EX KATEDRA - Tanmesék a 90-es évekből

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Ex katedra – tanmesék a 90-es évekből
Magyarország a kilencvenes években - egy gyerek szemével.

Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI Jegyvásárlás
13 Esemény

Harisnyás Pippi különös ismertetőjelei: vörös copfos, szeplős, felemás harisnyát és kétszer nagyobb cipőt visel, mint a lába. Rakoncátlan és eleven, de mindig helyén az esze és a szíve. A barátaiért bármit megtenne. Járt már a világon mindenütt, de még sohasem járt iskolába, pedig majdnem tízéves.

Makra Viktória: Héttörpe Jegyvásárlás
13 Esemény

A Héttörpe mélységesen mély fájdalommal és megrendüléssel, magán kívül tudatja, hogy Hófehérkének bőre fehér volt, mint a hó, haja fekete volt, mint az ében, szája vörös volt, mint a vér. A ravatal a Kőrösy József utca 17-ben lesz.
Várunk minden családtagot, rokont, jó és rossz ismerőst. Mindenkit, aki szerette és azt is, aki gyűlölte.

Messiás Jegyvásárlás
13 Esemény

Messiás

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Szcenírozott oratórium három részben, szünet nélkül, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

Hárman a padon - országos premier Jegyvásárlás
13 Esemény

Hárman a padon - országos premier

Váci Dunakanyar Színház

Aldo Nicolaj: HÁRMAN A PADON
színmű
Fordította: Sz. Nagy Magda



Pokolbéli víg napjaim Faludy György - est Jegyvásárlás
13 Esemény

1938 legvégén a magyar közvélemény abban az álomban ringatta magát, hogy hazánk nagyhatalom. Senki sem vette tudomásul, hogy ,,nemzeti nagylétünk” 413 esztendeje Mohácsnál befejeződött!

Páratlan páros Jegyvásárlás
13 Esemény

Páratlan páros

Gárdonyi Géza Színház

A londoni átlagember, a londoni Kovács János, azaz John Smith egy hétköznapi taxisofőr. Semmi különös. Nem tűnik ki a tömegből, nem lakik fényűző palotában, nem ismeri a királynő, de még a kutya sem. Dolgozik, amennyi csak belefér, még akár azon túl is. Otthon várja csinos felesége. Minden a megszokott mederben csordogálna, ha egy este nem fordul fel minden fenekestül.

Békével jöttünk - Lakatos László és Musimbe Dávid Dennis közös estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Lakatos László és Musimbe Dennis közös estje

Az igazat mondd, ne csak a valódit - Eperjes Károly estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Zenés, rendhagyó színházi est Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadásában, Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével.

Tünet Együttes: Trolletetés Jegyvásárlás
13 Esemény

Trolletetés - Offline Tragikomikus Szidalomjáték

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül Jegyvásárlás
13 Esemény

Karinthy műve minden idők egyik legjobb betegségmemoárja, és világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás. Szívszorító nyomozás a „nagy diagnózis” után. Egészségből a betegségbe- ez minden ember rémálma, és élete második felének szinte elkerülhetetlen nagy változása.

Pornó Jegyvásárlás
13 Esemény

Pornó

Weöres Sándor Színház

A darab főhőse egy hivatása gyakorlásában ellehetetlenített színésznő, aki annak ellenére megpróbál nem félni és szabad lélekkel élni, hogy a hatalom folyamatosan megfigyelteti és „Pornó” fedőnév alatt nyilvántartatja mint célszemélyt.

Az ördög Jegyvásárlás
13 Esemény

Az ördög

Karinthy Színház

Fülledt az erotika. Az ördög azt sem tudja mivé fajul a helyzet. Ám most majd minden kiderül. Ezután Jolán a gazdag, elegáns férje karján egy estélyre megy. Az előkelő társaság a bűn melegágya. Vajon Jolán belépője estélyi ruhát takar, vagy csak a vágytól tüzes, csupasz testét? Csak szereplőink tudják a választ..

Diótörő keresztmetszet Jegyvásárlás
13 Esemény

Diótörő keresztmetszet

Magyar Táncművészeti Egyetem

A koreográfiát jeles elődök után a Magyar Táncművészeti Egyetem oktatói készítették, és a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei és hallgatói adják elő.

Nagyvárosi fények Jegyvásárlás
13 Esemény

Fekete-fehér látványvilággal, zenével, de prózai szöveg és dal nélkül, különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát fölidéző színészi játékkal tisztelegve a filmművészet nagy zsenije előtt.

Széchenyi Jegyvásárlás
13 Esemény

Széchenyi

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Németh László -
történelmi dráma