A száz évvel ezelőtt játszódó történet egy ukrajnai, zsidók és oroszok lakta faluban játszódik. Tevje, a tejesember és felesége, Golde egy olyan világ őrzői, melyet a közösség és vallás előírásai határoznak meg. Lányaik azonban már saját kezükbe akarják venni az életüket, szerelemből akarnak férjhez menni.
Vincze Balázs művészeti vezető, rendező-koreográfus nagyszerű arányérzékkel teszi követhetővé a cselekményt a tánc nyelvén. A Pécsi Balett táncművészeinek karakterábrázoló képessége és előadóművészi tehetsége pedig egyedivé és sajátossá teszi a társulat minden produkcióját.
Tizenkét embernek kell döntenie egy ember sorsáról: bűnös vagy nem bűnös. De hogyan hozhat egyhangú döntést, hogyan találhatja meg a közös nevezőt egy teljesen különböző emberekből álló társaság, akik még a szavak jelentésében sem tudnak megegyezni egymással?
A történetben egy maréknyi árva gyerek kószál a háborús front kellős közepén biztonságra, hajlékra és élelemre vágyva. Céljuk a túlélés, kilátásaik azonban nem túl biztatóak. Útjuk során nemcsak ellenséggel, de jóakarókkal is találkoznak, akik segítenek meglátni az emberséget a legembertelenebb időkben is. Hűség, barátság, bátorság csak néhány a megszerzett kincsek közül, amikre bukkannak kis hőseink, valahol Európában vándorolva. A Valahol Európában az azonos című film musical-adaptációja, ami színházunk egykori igazgatója, Korcsmáros György írói örökségét is őrzi. Az előadás hossza szünettel: 150 perc
ifj. Johann Strauss A DENEVÉR Nagyoperett három felvonásban, magyar nyelven, angol és magyar felirattal
A Kalamazoo egyenesen a Broadway-ről érkezik, a vígjátékban Hernádi Judit és Kern András sziporkázó játékát élvezhetik Sebestyén Aba rendezésében.
Déry Tibor – Pós Sándor – Presser Gábor – Adamis Anna: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL musical - turné
Vidám és látványos musical az igaz barátságról, az összetartozás erejéről, ami még a legváratlanabb helyzetekben is segítő útitársunk lehet.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!