Koncert, zene

798 program


Cserháti Emlékkoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Az esten elhangzó dalokat két kiváló énekesnő, Szulák Andrea és Koós Réka előadásában hallhatjuk a Stúdió 11 Zenekar kíséretében.

Kelet-nyugati pályaudvar (Cseh Tamás-est) Jegyvásárlás
13 Esemény

Bereményi Géza: Kelet-nyugati pálaudvar
„Lábjegyzet egy jövőbeli történelemkönyvből”

Előadják: Orosz Ákos, Tóth András, Zoltán Áron

Halász Judit koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Halász Judit koncert

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd

Halász Judit legfontosabb küldetésének tartja fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését és dalok formájában észrevétlenül szórakoztatva felhívni a figyelmüket az élet sok, fontos törvényére, amihez alkalmazkodnunk kell, ha a humanizmus etikája szerint akarunk élni.

Wagner: Siegfried / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Jegyvásárlás
13 Esemény

Szivárványos zenekari hangzás, titokzatos párbeszédek, találós kérdések. Ármányos törpe és diadalmas ifjú hős. Sárkányölés és a fenevad megízlelt vére nyomán megértett profetikus madárdal. Áthatolás a tűzön, a megtalált társ és a szerelemben megismert félelem. Ezek alkotják - seregnyi más mozzanattal együtt - a Siegfried mesei varázsát.

Kakaókoncert sajnos elfogyott
13 Esemény

Kakaókoncert

Budapesti Fesztiválzenekar

A Fesztiválzenekar gyerekeknek szóló programsorozata közel negyedszázada ad minőségi klasszikus zenei élményt a legkisebbeknek.

LFKZ Zeneakadémia-bérlet 2023/24 5/5 - Signum Saxophone Quartet Jegyvásárlás
13 Esemény

A Liszt Ferenc Kamarazenekar zeneakadémiai évadzáró hangversenyén egy olyan sikercsapat lesz a vendég, akinek a nevéhez a legnagyobb koncerttermekben elért hatalmas sikerek kapcsolódnak. A világsztár kvartettel inspiráló felejthetetlen zenei élményre számíthat a közönség.

PIAF! THE SHOW sajnos elfogyott
13 Esemény

PIAF! THE SHOW

Erkel Színház

A PIAF! The Show bemutatja Edith Piaf életét és karrierjét Nathalie Lermitte előadásában. Az Erkel Színházban lesz 2024. április 16-17-18-19-én. Több mint 50 országban, 400 előadáson láthatták már, 1 millió jegy elkelt. Két részből áll, Piaf legismertebb dalait énekli, egyedi díszlettel és képekkel. Nathalie Lermitte fantasztikus előadása, amelyre várunk mindenkit 2024 év egyik legemlékezetesebb koncertjén.

Áprilisi álmok Jegyvásárlás
13 Esemény

Áprilisi álmok

Kodály Filharmónia Debrecen

Kodály Filharmonikusok nagyzenekari koncertjén Ingebor Gillebot, a világ legnagyobb operaházaiban ismert mezoszoprán énekesnőt hallhatják. A zenekar Peter Szilvay norvég vendégkarmester vezényli.

Mendelssohn Kamarazenekar - VI. bérleti hangversenye Jegyvásárlás
13 Esemény

MENDELSSOHN-BÉRLET – VI.
6. koncert május 22-23. 19 óra
Hangvilla

Caramel koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Caramel koncert

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Caramel 2024. nyarán is visszatér a Margitszigetre!

Kovács Kati Jubileumi Nagykoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Kovács Kati Jubileumi Nagykoncert

Aba-Novák Agóra Kulturális Központ

Hegedűs Endre hangversenye, Km. Somogyi Vonósnégyes, Mozart, Schubert, Chopin, Liszt, Brahms Jegyvásárlás
13 Esemény

Közreműködik:
Somogyi Vonósnégyes
(Somogyi Péter - első hegedű, Lendvai György - második hegedű, Tóth Balázs – brácsa, Pólus László – cselló)

8Seasons - Vivaldi feat. Talamba Jegyvásárlás
13 Esemény

8Seasons - Vivaldi feat. Talamba

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.

Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2024. 05. 31. (péntek) 19.00
90 perc, szünet nélkül

Dés László Koncert - Így öten! Jegyvásárlás
13 Esemény

Dés László Koncert - Így öten!

Balaton Szabadidő-és Konferencia Központ, Szabadtéri Színpad

Take 6: Prelude To Rhapsody - Jazzlegendák – a Lexus támogatásával Jegyvásárlás
13 Esemény

Minden életrajzukban olvasható, hogy Quincy Jones szerint ők „a planéta legmenőbb énekes csókái” (azaz „the baddest vocal cats on the planet”). Ezt a véleményt valószínűleg osztotta Ray Charles, Ella Fitzgerald vagy Whitney Houston is, akiket a Take 6 partnereinek mondhatott.

Lesz majd úgy | VÁCZI ESZTER és a QUARTET koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

A VÁCZI ESZTER és a QUARTET 2024-ben hét év után adja ki legújabb, immáron ötödik albumát, LESZ MAJD ÚGY címmel.

Budapest Klezmer Band koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Budapest Klezmer Band koncert

Városmajori Szabadtéri Színpad

A több mint 33 éves Budapest Klezmer Band ismét fergeteges muzsikával üdvözli a klezmer zene kedvelőit.
A világszerte ismert magyar zenekar egyedi hangulatú, koncerttel köszönti a nézőket.

THE DIRE STRAITS EXPERIENCE Jegyvásárlás
13 Esemény

THE DIRE STRAITS EXPERIENCE

Tokaj Fesztiválkatlan

A The Dire Straits Experience előadásában csendülnek fel az ikonikus zenekar dalai 2024. augusztus 11-én a Tokaj Fesztiválkatlan színpadán.

VIGADÓ 10 - NYITOTT HÁZ Kokopelli Jazz Matiné Jegyvásárlás
13 Esemény

Interaktív, játékos koncert gyerekeknek

Kollár-Klemencz Kamarazenekar: A folyó – koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Kollár-Klemencz Kamarazenekar: A folyó – koncert

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Kapunyitás: 19:30

KALÁKA - MIKÓ ISTVÁN Jegyvásárlás
13 Esemény

KALÁKA - MIKÓ ISTVÁN

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Akusztikus koncert felnőtteknek

KALÁKA KONCERT

Wagner: A Rajna kincse / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Jegyvásárlás
13 Esemény

A nibelung gyűrűjében beteljesedő gigantikus színházi előadás a Rajna hűvös mélyén kezdődött, a folyó kincsét őrző sellők játékával, s az őket csalódottan bámuló Alberich, a nibelung hasztalan vágyakozásával. A szánalmasan csúf és a vízben esetlenül mozgó lény elkeseredésében könnyű prédájává vált a világ feletti uralom vonzásának, és a szerelmet fennhangon elátkozva elrabolta a Rajna kincsét.

Tesz-vesz muzsika Jegyvásárlás
13 Esemény

Korosztály: 1,5-3 év

Szimfonikus bérlet Jegyvásárlás
13 Esemény

Szimfonikus bérlet

Miskolci Szimfonikus Zenekar

Rúzsa Magdi sajnos elfogyott
13 Esemény

Rúzsa Magdi

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Rúzsa Magdi Máté Péter- Artisjus- kétszeres Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő.

Bo Skovhus dalestje / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Jegyvásárlás
13 Esemény

A világhírű dán baritont alighanem akkor zárta végérvényesen szívébe a Müpa közönsége, amikor A nürnbergi mesterdalnokok 2013-as produkciójában egy fájdalmas térdprobléma miatt mankóval volt kénytelen járni a színpadon, de ezt a kényszerűen vállalt mozzanatot is képes volt beépíteni felejthetetlen alakításába.

Sztárestek zongorával: Lisette Oropesa Jegyvásárlás
13 Esemény

Sztárestek zongorával
LISETTE OROPESA
Dal- és áriaest két részben, magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

A HAGYOMÁNY TISZTELETE - Beethoven / Prokofjev - Alexander Malofejev, Takács-Nagy Gábor E/6. Jegyvásárlás
13 Esemény

Takács-Nagy Gábor hegedűművészként és a nevét viselő világsikerű vonósnégyes alapítójaként lett híres, jelenleg Svájcban kamarazene professzor és sokat vezényel. Karmesteri ars poeticájának lényege, hogy a klasszikus műveket olyan módon szólaltassa meg, ahogyan feltehetőleg a zeneszerző korában tették, e szándék jegyében nemrégiben lemezre vette Beethoven összes szimfóniáját. Hangversenyén két Beethoven-mű előadásával adózik a halhatatlan mester emlékének.

Savaria Szimfonikus Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

KÖNNYED AMERIKAI ESTE

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!