Rôzne

356 Program


Pass Andrea: Eltűnő ingerek Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Pass Andrea: Eltűnő ingerek

Trafó Kortárs Művészetek Háza

„Hogy lehet halálhírt hitelesen közölni színpadon? Betegségről, szeretteink haláláról nem könnyű fogalmazni. A téma epikus, bár hordoz magában abszurditást és szürrealitást, ami segíthet. Viszont túl személyes. Miért terhelném ezzel a közönséget? Tisztázom magamban, miért is akarom ezt színpadra állítani.

Thália diadalútja - 19. századi pesti színháztörténeti séta Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Egészen különleges téma, melynek bemutatására kísérletet teszünk ezen a színházi anekdotákkal tarkított várostörténeti sétán. Azt vizsgáljuk, hogy hol álltak Pesten a 19. század legfontosabb színházai, hogyan fejlődött a magyar színjátszás, és ennek milyen állomásai voltak.

A séta során megtekintjük az egykori Rondella helyét, mely a pesti színjátszás első – igencsak sötét és huzatos – állomása volt, majd megismerjük a Pesti Városi Német Színházakat, melyek mindegyikének tragikus pusztulás jutott osztályrészéül. Szót ejtünk az ún. heccszínházakról is, melyek nem a magasabb kultúra szolgálatában állottak, hanem állatviadalok színhelyei voltak. Tiszteletünket tesszük az egykori Hacker Szálánál a mai Károly körút mellett, mely Dérinének és társainak adott lehetőséget darabjaik előadására. Sétánkat az Örkény Színháznál zárjuk, melynek kapcsán szó esik a régi magánszínházakról és egy képes vetített összefoglalóban a Nemzeti Színház(ak) viszontagságos történetét is felgöngyölítjük.

A séta minőségét Görbe Márk neve fémjelzi, ő irányítja bolyongásunkat a 19. századi Pesten az egykori színfalak előtt és mögött.



Férőhely: 25 fő

Időtartam: 2 - 2 és fél óra

Találkozó: Vigadó tér közepe

Séta vége: ÖrkényKÖZ Műhely

Muzikális bestiák – Bősze Ádám zenetörténész rémes előadás-sorozata Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A zenetörténet legendás lényeiről hallhatunk a zenetörténész legújabb, kilencrészes sorozatában. Manókról, tündérekről, gonosz és jó szándékú bestiákról, az ókortól napjainkig megírt alkotásokban megjelenő fenevadakról, tüneményes jelenségekről. Operák fő- és mellékszereplői, szimfonikus művek ihletői, varázslatos kreatúrák ők, akik – ha úgy hozza a sors – a való világban is megjelennek.

Micimackó-bábelőadás Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Micimackó-bábelőadás

Kelenföld Montázs Központ

Milne klasszikusa magával hordozza a varázslatos Százholdas Pagonyt, az erdő csodáit és a sok-sok jól ismert, kedves szereplőt, akiket mind annyira szeretünk.

Világjáró - Ismeretterjesztő előadás Radics Tamással - Túrazsákkal Toszkánában Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

VILÁGJÁRÓ – ISMERETTERJESZTŐ ÚTI-SOROZAT

Ismeretterjesztő úti-sorozat a KMO-ban, Radics Tamás túravezető előadásában, "VILÁGJÁRÓ" címmel.

Carmen - Cakó Ferenc élő homokrajz előadása Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Bizet Carmenje az operairodalom egyik legnépszerűbb alkotása, és a belőle készült zenekari szvitek is a közönség kedvencei közé tartoznak. Ezúttal Shchedrin zenei feldolgozása által ihletett képeket varázsol vászonra Cakó Ferenc Érdemes és kiváló grafikusművész, animációs filmrendező. A világon egyedülálló, a pillanat hatása alatt született produkció maradandó élményt jelent látogatóink számára.

Az első világháború repüléstörténete Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az első világháború repüléstörténete

Klauzál Gábor Művelődési Központ

Gondos László (Hadtörténeti Intézet és Múzeum): Az Osztrák-Magyar Monarchia légiereje

Kiflihajó Zenekar koncertje Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Kiflihajó Zenekar koncertje

Hegyvidéki Kulturális Szalon

Közreműködik: Körmendy Dávid (ének, móka, kacagás), Sas Szilárd (gitárok), Székely Zoltán (fúvósok, vokál). Vendég: Tóth Boglárka (hegedű, ének)

12. Tánc-kiállítás – Gyermek korosztály versenye Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Országos Modern és Kortárs Táncművészeti Verseny
A Berczik Sára Budai Táncklub szervezésében.

Aprók tánca Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Aprók tánca

Hagyományok Háza

Gyerek táncházak és azt követően kézműves foglalkozások péntek délutánonként a Hagyományok Háza Átriumában. A program hossza ~1,5 óra.

True Colors - True Show Must Go On! Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

2023. december 30-án egy éves születésnapját ünnepelte a KIOSK Budapest társulata, és az sem kérdés, hogy a show-nak mennie kell tovább. Kedves Vendégeink, ezennel meghirdetjük a 2024-es, tavaszi dátumokat, március 23-án és április 20-án valamint május 18-án szeretettel várunk benneteket a True Colors show csodálatos világába.

Vár-barlangi séta Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Vár-barlangi séta

Duna-Ipoly Nemzeti Park

A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja. Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók elől eddig elzárt részeit, gyere velünk egy izgalmas történelmi és természetismereti utazásra!

Musical Klub Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Musical Klub

Benczúr Ház Kulturális Központ

Sztárvendégek: Kerényi Miklós Máté és Kardffy Aisha

Feledi Project: Kozmikus konfliktus / Teremtett világ / Missa Duodecima Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Feledi Project két kortárs zeneszerző, Szentpáli Roland és Orbán György kompozíciói által inspirált táncdarabokat mutatott be a Liszt Ünnepen.

Tázló klub - Moldvai csángó táncház Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Tázló klub - Moldvai csángó táncház

Eötvös10 Művelődési Ház

19.00 moldvai tánctanítás: Molnár Előd, Tuboly Zsófi
20.00 moldvai táncház, muzsikál a Tázló együttes
Szünetben: daltanulás Enyedi Ágnessel



A majdnem tökéletes boldogság receptje - Pokorny Lia egyszemélyes estje Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

"Az improvizációval és interaktivitással fűszerezett, porcukor illatú estén felülünk az érzelmi hullámvasútra, és hősünkkel együtt fejest ugrunk egy különös kalandokkal teli utazásba, amelynek a végén az alábbi legfontosabb kérdésekre megtalálhatjuk a választ! – Megsúgom, sokkal közelebb van, mint gondolnánk." – Pokorny Lia

Bunkertúra az esztergomi Strázsa-hegyen Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Egy kis időutazásban vesznek részt a túra résztvevői, visszalátogatnak a közelmúlt sötétebb időszakába. A volt szovjet hadsereg egyik harckocsi gyakorló terére, és az ott található bunkereket keresik fel.

A SZŐKE CIKLON Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A SZŐKE CIKLON

Tóth József Színház és Vigadó

Korareggeli túzokleső túra Apajpusztán Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A túra során saját gépkocsikkal a madarak tartózkodási helyétől függően járunk be megfigyelési pontokat. Közben megismerkedünk a Felső-Kiskunság szikes pusztáinak jellegzetes madaraival (kiemelten a túzokkal), növényeivel és a térség arculatát alakító földhasználattal, annak természetvédelmi vonatkozásaival.

Clauságok - Liptai Claudia önálló teste Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Ajándékozza meg magát, családtagjait, szeretteit egy különleges élménnyel, váltson kedvezményes áron jegyet Liptai Claudia 2024. április 20-i önálló színházi estjére Keszthelyen, a Balaton Színházban. Húsvéti akció keretében minden páros jegy második jegye 50 % kedvezménnyel vásárolható meg online, vagy jegyirodánkban.

Orvos-Tóth Noémi előadása Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Orvos-Tóth Noémi előadása

Hírös Agóra Kulturális Központ Színházterem

Bedő Imre előadása: Pénz és/vagy élet- milyen értékek mentén éljük az életünket? Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az évezredes minták odalettek, az életmód egyéni és túl változatos lett. Szembefordítottak a kultúránkkal, árkot ástak közénk és gyermekeink közé, nézzük, ahogy minden kisiklani látszik a kezünk közül.

Katona Csaba előadása - A repülő gyógyszerész, aki először repült Budapest fölött Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Budapest 150 programsorozat keretén belül tavasszal és nyáron három különleges ismeretterjesztő előadást láthatnak a KMO-ban, Katona Csaba történész tolmácsolásában.

Beck Zoltán – Vecsei H. Miklós: Kártyajáték és Pinceséta a Törley pincészetben Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Beck Zoltán – Vecsei H. Miklós: Kártyajáték

Van 32 lapunk, épp, mint egy pakli magyar kártyában. A kártyák mindegyikén egy-egy szó, félmondat: valami, ami talán az életfordulókat jelöli, vagy csak hangulatot, állatot, égitestet.

Katona Csaba előadása - A fővárosi sörfőzés története Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Budapest 150 programsorozat keretén belül tavasszal és nyáron három különleges ismeretterjesztő előadást láthatnak a KMO-ban, Katona Csaba történész tolmácsolásában.

VUK - táncos mese Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

VUK - táncos mese

Hírös Agóra

Inversedance | Fodor Zoltán Társulat - Vuk
(gyermek táncjáték egy felvonásban)

Barangolás a Budapest Nagyregény fejezetei között Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából 23 kortárs író készítette el a Budapest Nagyregényt, ami nagy közönségsikert aratott.

Az erdő csodálatos világa - 7 fa, 7 bolygó Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az erdő csodálatos világa - 7 fa, 7 bolygó

Napfényes Étterem és Rendezvényterem

Szabó Miklós okl. erdőmérnök ismeretterjesztő, gondolatébresztő előadása az erdők csodálatos világáról

Ismerős? Vendég: Thuróczy Szabolcs Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Ismerős? Vendég: Thuróczy Szabolcs

Őrmezei Közösségi Ház

Ismerős?
Vendég: THURÓCZY SZABOLCS színész

Dupla Presszó // Tompa Andrea íróval és Kovács Bálint író-újságíróval Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A DuplaPresszó Szemere Katával című műsorban az újságíró két-két olyan művészt vagy alkotót, a kulturális, a gasztro-, valamint a tudományos élet izgalmas szereplőjét hívja meg, akit valamilyen látható vagy láthatatlan szál összeköt. Az eseményt a Liberty Produkció mutatja be.

VIGADÓ 10 - NYITOTT HÁZ Báli Protokoll Bátor Annával Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Interaktív workshop-előadás Bátor Annával

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.