Diverse, Kulturelt event

7 Programmer


Dr. Csernus Imre előadása Køb Billetter
13 Event

Dr. Csernus Imre előadása

Paulay Ede Színház - Tokaj

Dupla Presszó // Magyar Éva és Haumann Máté színészekkel Køb Billetter
13 Event

Új formátumban, DuplaPresszó Szemere Katával címmel újraindul áprilisban, közönség előtt a Presszó című beszélgetéssorozat. Az újságíró most ugyanis két-két olyan művészt vagy alkotót, a kulturális, a gasztro-, valamint a tudományos élet izgalmas szereplőjét hívja meg, akit valamilyen látható vagy láthatatlan közös szál összeköt. Az eseményt a Liberty Produkció mutatja be.

Kultúrfalatkák 1. Køb Billetter
13 Event

Kultúrfalatkák 1.

Gazdagréti Közösségi Ház

Borforgató Køb Billetter
13 Event

Borforgató

Benczúr Ház Kulturális Központ

Boros történetek híres nagyivóktól, sok zenével
Közreműködik: Szakál Tamás hegedű, Jakab Viktor gitár (a Canarro zenekarból)
Szöveg: Ódor Kristóf színművész

Kultúrfalatkák 2. Køb Billetter
13 Event

Kultúrfalatkák 2.

Gazdagréti Közösségi Ház

Wagner vs. Marvel // Vörös szakállas bunkó vagy Chris Hemsworth? Køb Billetter
13 Event

Thor az utóbbi években igencsak nagy ismertségre tett szert, köszönhető ez talán Chris Hemsworthnek is, aki 2011 óta testesíti meg a Marvel-filmekben az északi istent. Bár a Marvel Univerzumban is folyamatosan változik Thor személyisége – és kinézete is –, érdekes megnézni azt is, milyen változásokon esett át a vörös hajú szakállas, buta skandináv isten, amikor belépett a Marvel világába.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.